Esztergomi helikon

Tartalom - IV. KÖZPONT – A HUMANIZMUS FÉNYKÖRÉBEN

— Igaz, a személy, erről még nem is szóltál Beatrix. A király egy aranyozott székbe ült, melynek négy lába oroszlánlábakat ábrázolt, s azt közelebb húzta Beatrixhez. Az őszi nap bágyadt fénye, mely a bécsi vár ablakain át beszűrődött, megaranyozta a Beatrix kibontott nagy haját, melynek a király — Galeotti szerint — nem tudott ellenállni. Most is e haj egyik tekercsét megfogta, és áthajította a maga nyakára. Valószínű, hogy ez kellemesen csiklandozta a király nyakát. — Igen — folytatta Beatrix — tegnap csak azt kértem, hogy az érseki szék betöltését reám bízd, de most már a személyt is megnevezhetem. Az unokaöcsém. Estei Hippolyt. A király fölnevetett. — A kis Hippolyt! Tréfálsz, Beatrix. Hiszen ha jól tudom, az még gyerek. Hány éves? — Már hét. — Ezt te „már"-nak mondod? Hét éves esztergomi prímás! Ugyan, ugyan, Beatrix! Nevetni fog az egész ország. A királyné tréfával akarta elütni az ellentmondást. — Eleget megríkatjátok országaitokat, ti királyok, illő, nevettessétek is meg néha-néha. De a király komoran, kedvetlenül nézett maga elé, felállt, és lerázta magáról a királyné haját. — Ez meggondolatlanság lenne — mormogta. A királyné ingerülten emelkedett föl a rokkája mellől, melyen font (bár mindig csak a rokkán font volna!). — Egyébiránt, ha fölséged jónak találja visszavenni szavát — szólt sértődve —, én megadom magamat. Mátyás szeretett volna átcsapni az enyelgő hangba: — Az én királynémnak megárt a mérgelődés, rendeljük tehát Isten által reánk ruházott hatalmunknál fogva, hogy tovább is mosolyogjon, mert az jobban is illik neki. — Igazad van — felelte a királyné eléggé jól palástolt ingerültséggel. — Tévedtem, barátom. Tudnom kellett volna, hogy olyasmit kérek szegény Mátyásomtól, amire az nem elég erős. — Beatrix! — Amiért voltaképpen őszentségéhez kellett volna fordulnom. A király bosszúsan dobolt ujjaival az asztalon. Meg volt fogva. (Azok a hajdankori asszonyok is tudtak ám zongorázni — férjeik idegein.) — Egy szót se többet! Meglesz a kívánságod! /.../ Augusztus havában szent Domonkos napja utáni szombaton ért Hippolyt Esztergom alá. Jött Páduán keresztül a szép Udinébe, onnan a „Strada 170