Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

seik, rokonaik életéért, keresztyén kardok diadaláért; csak a százszorszépek nem tudtak ott imádkozni. — Mit? — szólt a szépekhez Berta asszony, ki legszebb volt. — Azért éltünk ily röviden, hogy ily gyászosan haljunk meg? A szép, vidám fiatalság leölve már, s most a vén, mogorva férjek azt akarják, hogy együtt haljunk meg velők. Elszedték ékszereinket, megégették ruháinkat, hogy ne legyen kedvünk az élethez, s most el akarnak itt temetni magukkal, mikor még olyan szép volna az élet. Mit vétettünk mi, hogy meghaljunk, azt sem tudjuk, hogy miért? Szépek, fiatalok vagyunk. A tatárok között is vannak deli ifjak, nyájas hősök, kik a szép nőket szeretik, a szép nő mindenütt úr a világon. Ne haljunk meg, ne temetkezzünk e romok alá. Menjünk együtt a tatár vezér elé. Ha szeme van, és szíve dobog: ennyi szépség láttára lehetetlen, hogy meg ne induljon. Itt hamu lenne belőlünk, ott még királyné is lehet. A balga nők hallgattak Berta szavára, s mikor a többiek a legsiralmasabban könyörögtek az egekhez, ők kilopóztak a templomból, lementek a vízi kapuhoz, azt kinyiták, elhagyták titokban a várost, s átmentek a táborba. El sem búcsúztak senkitől. Karadzim kán volt ott Batu kán alvezére, ki Esztergomot ostromoltatá; a százszorszépek odavezetteték magukat a kán elé, oly biztos, oly ragyogó orcával, mintha mennyegzőre jönnének. Odaérve, a háromszáz delnő leborult a kán előtt s Berta asszony szólt mindnyájuk nevében. — Dicsőséges kán, halhatatlan, győzhetetlen hős. Elfoglaltad az egész világot, de az egész világon annyi drágát nem foglaltál, mint e percben. íme a környék legszebb hölgyei, a hírhedett százszorszépek térdepelnek lábaidnál, könyörögve, hogy válassz közülünk magadnak, a többit add dicső vezéreidnek párul. Karadzim kán utálattal nézett rajtuk végig s aztán fölkacagott gúnyosan. — Mit? Ti vagytok várostok legszebb asszonyai? Ti akartok szépek lenni? Ezzel a halavány arccal, ezzel a hosszúkás fejjel, e rút sárga hajkenderrel, vízszínű szemeitekkel? Ez idomtalan pici szájak mondják azt, hogy ők szépek? Ki hitette el ezt fejeitekkel? A szép asszony színe barna, arca lapos, és szemei aprók, feketék, szája széles, és haja borzas, nézzétek: ilyen a szépség. Azzal félrevonta sátora függönyét a kán, egy csoport guggon ülő némbert mutatva elé, kik valóban olyan szépségek voltak, aminőket ő leírt. Nekünk ocsmány, de a tatárnak ideál. A százszorszépek meg voltak alázva. Karadzim kán lenézően fordult lovászlegényeihez. — Szolgák! Ami nekem nem kell, legyen a tiétek: ím, ez idegen némberek itt, bár nem olyan szépek, mint asszonyaink a Kaspi-tó mellett, szükségből jók lesznek számotokra, válasszatok közülük. 105