Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

Azzal az asszonyokhoz fordult: — Szolgák szolgálói! Engedelmeskedjetek a ti uraitoknak, az én szolgáimnak! A százszorszépek meg voltak alázva szörnyen. A rút állathoz inkább, mint emberhez hasonló alakok odamentek közéjük; válogattak bennük, durván, vadan, mint ahogy eladó állatokban szokás válogatni, s kacagtak könnyeiken. Ez hát az az élet, amit inkább választottak a dicső halálnál? De még ez is tetszett nekik. Messziről hallatszott a lárma, sikoltozás, a halálordítás az elhagyatott város utcáiról; ott véres halálharc folyik most; mégis jobb itt lenni Karadzim kán szolgáinak oldalánál. A kán mosolyogva villogtatá feléjük égő szemeit: — Nos, szép asszonyok, ha ti a legszebbek vagytok, milyen lehet még a rútja, aki odahaza maradt? Ha tehát mindegyitek új férjére akadt már, itt e síkon énelőttem egyszerre történjék meg a menyegző. Éppen szép alkalom van rá. A régi férjeteket most ölik. Jól ide figyeljetek rám! Sorba letérdepeltek mind, ez a szertartás; fejeitekre sűrű fátyolt borítanak; vőlegényeitek ottan állnak oldalaitoknál. Mikor én mondom e szót: „ben" — akkor karjaitokat keresztbe fonjátok kebleiteken; mikor azt mondom „hok" — akkor lehajtjátok fejeiteket, mikor azt mondom „túr" — akkor egyszerre levetitek a fátyolt fejeitekről s azzal férjetek feleségei vagytok. A százszorszépek engedelmeskedtek szépen; letérdeltek szépen sorban a vezér előtt, leteríték fejeiket sűrű, át nem látszó lepellel, mindegyik mellett ott állt a férjül választott tatár harcos. Mikor a kán az első szót mondta „ben!" — a hölgyek keresztbe tették melleiken karjaikat. Ugyanakkor mindegyik harcos kivonta széles kardját hüvelyéből. Mikor a kán azt mondta: „hok!" — akkor a százszorszépek lehajták fejeiket s a harcosok felemelték a kardot magasra. És mikor a kán azt mondta: „túr!" — akkor egyszerre háromszáz szép asszony feje gördült végig a földön. Karadzim kán nevetett rajta szörnyen, hogyan kapott mind a háromszáz egyszerre mind a két kezével a fátyol után, hogy azt fejéről levehesse. Már akkor nem volt ott sem fej, sem fátyol. Eddig nevetett Karadzim, de azután tépte szakállát dühében. — Átkozott némberek; ha ezek benn volnának a várban, ingyen elfoglalnám azt könnyen; most sok vért fizethetek érte, mert nincsenek ők ott, hogy férjeik karját megrontsák szemeik könnyjével. Jól mondta Karadzim kán. Az özvegy férfiak jól harcoltak. Minden utcát, minden házat véres harccal kellett tőlük elfoglalni s nem nyert abban a hódító egyebet egy égő romnál, melyben, ha összeszámlálta, kétannyi halottja volt magának, mint ellenének. 106