Esztergomi helikon

Tartalom - III. MENTSVÁR – HADAK ÁRNYÉKÁBAN

ott mindjárt kétfelé is szakad a sereg, az egyik része a Szent Tamás-hegy és a Szent György-hegy között a Libád irányában vonul a várnak, a másik a budai úton a város felé nyomul a Szent Lőrinc-kapunak. Úgy látszik, egyszerre mind a kettőt ostrom alá akarják venni. Egyelőre azonban messze lőtávolon kívül, jórészt a két hegytől takarva, állapodtak meg, s alkonyatig semmi se történt, csak távoli zúgásuk hallatszott szakadatlanul. Mikor az esti szürkület leszállt, egyszerre kigyúltak a hegyeken az elhagyott templomok és épületek, messzire bevilágítva a vidéket. Ebben a vörös fényben szemlélte Simon a sereg lassú szétterjedését, s megállapította az azt mozgató szándékot. A Libádon egy nagyobb csapat vágtatott be a Hévíz-tó köré, elvágva egymástól a várat és a várost, de mind a kettőtől mégis olyan távolságra, hogy fegyver nem érhette őket. Mindjárt le is táboroztak. A sereg két főszárnya jobbra-balra szakadva, lépésben nyomult a két ellentétes irányba. Az egyik a város palánkjának félkörével egyformán, de jó távol tőle a Szentkirályi-révig, szemben a Szent Pál-kapuval, kerítette be a várost. A másik a Szent Györgyhegy alatt húzódva, Kakat-várával átellenben haladt a Dunáig, a Szent Györgymező egész szélességében karolva át a várat. Nyilván ez volt a nagyobbik erő, mert a szétterülő tábor egészen Úrkútáig borította a síkot, s éles szemmel látni lehetett már másnap reggel a magasan kiemelkedő hatalmas főkáni sátort, körülötte a vezérek kisebb jurtáival. Természetesen egész éjszaka talpon voltak a várospalánkokon és a várfalakon egyaránt az éjjeli szolgálatra beosztott csapatok, a támadást várva. De egyáltalán nem történt semmi. Sőt a másik nap is lealkonyodott, s a támadók még mindig mozdulatlanul várakoztak, messze a falaktól, mintha nem győznének betelni a pompás erősségek műértő szemlélgetésével. Csak a szürkülő homályban vette észre Simon ispán, hogy távoli erdők felől hosszú szekérsorok másznak át a síkon, toronyirányában a város felé, magasra fölboglyázott faágakkal terhelve. A városból ezt nem is lehet látni, és Simon morogva csóválta a fejét: — Ember meg nem foghatja — szólt oda a mellette álló Tűrje Tamásnak —, hogy mit akarnak ezek? Csak nem képzelik, hogy akkora tüzet rakhatnak a város körül, amiben egyszerűen megpörkölhetik, mint a sertést. Ehhez egy egész erdő sem volna elég. A teljes sötétség beálltáig meresztgették a szemüket, hogy megértsék a dolgot. De csak annyit láttak, hogy a szekerek hosszú láncban, de még mindig nyíllövésnyinél távolabb, a palánk egész félkörének átellenében állanak meg, s miután az ökröket kifogták előlük, egy csomó katona egyszerűen feldöntötte őket, hogy az ágak lerakásával ne kelljen bajlódniok. Mikor azonban reggel felé ismét látni lehetett, egészen más kép tárult a városbeliek elé. 100