Esztergom Évlapjai 2009

Milánkovics Imre: Az Esztergomi Népbíróság megalakítása és működése 1945-1946-ban

kérték, hogy járjon közben a rendőrségnél a korábbi ügymenet vissza­állításában. 3 3 A népügyészség vizsgálata ugyanakkor megnyugtató eredménnyel zá­rult. Az ügyforgalom szeptember elején ugyan jelentősen lecsökkent - a ko­máromi főkapitányi intézkedés miatt -, szeptember 1-jéig azonban összesen 168 ügy darab érkezett. A vádiratokat áttekintve a tanácsos megállapította, hogy azok szakmailag és politikailag egyaránt kifogástalanok. A vezető nép­ügyész már a vádiratban kiemeli az ügy politikai jelentőségét, míg dr. Avar Jenő helyettes népügyész ugyanerről szóban biztosította őt. Utóbbi szemé­lyével kapcsolatban megjegyezte, hogy pozitív benyomást keltett benne, a mai, demokratikus szellemhez alkalmazkodó fiatalember, s - elmondása szerint - az állítólagos nyilasrendelet ügye tévedésen alapult, a belső vizs­gálat már tisztázta. 3 4 Ami a népbíróságot illeti, a minisztériumi vizsgálati jelentés meg­állapította, hogy a szociáldemokrata párttagsággal rendelkező dr. Pál József igen jól képzett és jó képességű ember, aki megfelelő súlyú ítéleteket hoz. 35 A letárgyalt ügyek közül csupán kettő volt elérhető, mivel a többit megfel­lebbezték s a NOT még nem küldte vissza azokat. A megtekintett jegyző­könyv pontos és szabatos, az ítélet pontosan tartalmazza a tényállást, kellő­en tömör és a bizonyítékokat is megfelelően mérlegelték. A vizsgálatot lefolytató minisztériumi megbízott kikérte a kommunista párti Kovács Jenő népbíró véleményét, aki a maga részéről dicsérte mind a népügyész, mind a tanácsvezető bírói feladatokat újonnan ellátó dr. Pál Jó­zsef helyettes tanácsvezető bíró munkáját. A minisztériumi osztálytanácsos által a rendőrségen szerzett információ szerint Esztergomban csak ezután várható jelentős ügyek tárgyalása, mivel a nyugatról hazatértek közül sokan 3 3 MOL NOT XX-4-b-363-1945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz. Jelentés az esztergomi népügyészség és népbíróság megvizsgálásáról. Budapest, 1945. szep­tember 12. 3 4 MOL NOT XX-4-b-363-l945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz. A vizsgála­ti jelentés nyomán az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatást kért a megyei főis­páni hivataltól az említett nyilas rendelettel kapcsolatos vizsgálat eredményéről. A főispán válasza nem ismeretes. 3 5 Az 538/1945. (III. 8.) M. E. sz. rendelet lehetővé teszi az itélőbírák politikai párt­tagságát, azzal a megszorítással azonban, hogy ott tisztséget nem vállalhat, nép­gyűlésen fel nem szólalhat és a szervezés érdekében, tevékenységet nem fejthet ki. Az Esztergomi Járásbíróság dolgozóinak többsége ekkor a szociáldemokrata párttagságot választotta. Dr. Pál József 1942. október l-jén került az Esztergomi Járásbíróság élére, ahol 1947. április 14-ig teljesített szolgálatot. 231

Next

/
Oldalképek
Tartalom