Esztergom Évlapjai 2009

Milánkovics Imre: Az Esztergomi Népbíróság megalakítása és működése 1945-1946-ban

vannak, akik súlyosabb háborús és népellenes bűncselekményt követtek el. A vizsgálat idején a járási politikai osztályon 259, a városin 46 politikai őrize­test tartottak nyilván. 3 6 A jelentés nem tért ki arra a jogi, szakmai vitára, amely az első tárgyalási napon /1945. július 16./ hozott négy felmentő ítélettel, illetve a második tárgyalási napon /július 24./ a Nb. 5/1945. sz. ügy tárgyalása során, a tár­gyalás vezetésével, 3 7 valamint, a népügyész által enyhének tartott ítélettel, és a vádlott szabadlábra helyezésével, kapcsolatosan a vádat képviselő nép­ügyész és a tanácsvezető bíró között lezajlott. Megjegyzendő, hogy a vizsgálatot végző minisztériumi tanácsosnak erre nem is volt kompetenciája. Ugyanis az első fokú bíróság eljárásával illetve döntésével kapcsolatosan bejelentett ügyészi fellebbezés elbírálására a má­sodfokon eljáró Népbíróságok Országos Tanácsa volt az illetékes. E vitával kapcsolatosan rendelkezésünkre áll dr. Prokopp Gyula 1945. jú­lius 29-én kelt két nyilatkozata, melyet az érintett ügyekkel kapcsolatban az igazságügyi miniszternek és a NOT-nak megküldött. (2. sz. melléklet) Ebben kifejezésre juttatta, hogy a vezetése alatt álló népbírósági tanács a tárgyalt ügyekben a vonatkozó jogszabályok alapján járt el, és azok messzemenő figyelembevételével hozta meg határozatait: „Sem Kézsmárky Vilmos vádlott ügyében, sem az addig benyújtott, összesen 28 vádiratban megjelölt vádlottak egyikével szemben sem érzem magam elfogultnak." 3 8 Továbbá ismert előttünk az 1946. július 9-én kelt másodfokú ítélet, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy az esztergomi Nb. 5/1945. sz. ügyben a NOT nem adott helyt a népügyész fellebbezésében foglalt észrevé­telek egyikének sem /enyhe ítélet, tanúk eskütétele stb./, sőt a népbíróság által első fokon elítélt Kézsmárky Vilmos vádlottat - bűncselekmény hiá­nyában - felmentette az ellene népellenes bűntett miatt emelt vád alól. 3 9 (3. sz. melléklet) A NOT az esztergomi népügyész által bejelentett fellebbezés azon ré­szével, melyben dr. Prokopp Gyula tanácsvezető bírónak - elfogultságát fel­3 6 MOL NOT XX-4-b-363-1945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz. Jelentés az esztergomi népügyészség és népbíróság megvizsgálásáról. Budapest, 1945. szeptember 12. 3 7 Tanácsvezető bíró elfogultsága, nagyszámú védelmi tanú kihallgatásának elren­delése, a tanúk nem kielégítő figyelmeztetése az igazmondásra - a tanácsvezető bíró által, stb. 3 8 Dr. Prokopp Gyulának fenti nyilatkozatát leánya dr. Prokopp Mária bocsátotta rendelkezésünkre 3 9 MOL NOT, IV. 328/1945. sz. XX-IV-b-363-1945,. 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom