Esztergom Évlapjai 2009
Milánkovics Imre: Az Esztergomi Népbíróság megalakítása és működése 1945-1946-ban
la május végén levélben kért információt, a tagokat delegáló pártoktól illetve a városi és a megyei nemzeti bizottságtól, a kijelölt személyek, a rendes és a póttagok foglalkozására és lakcímére vonatkozóan. A válaszlevélben pártonként feltüntetett névlista azonban nem egyezett meg a május 2-i ülésen felvett listával. A problémát az okozta, hogy a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt ezen az újabb listáján nem ugyanazokat a személyeket nevezte meg rendes ill. póttagokként, mint korábban. (A Kisgazdapárt előbb dr. Etter Kálmánt jelölte rendes tagnak, majd Zsámbéky Pált, míg a Nemzeti Parasztpárt korábban Pifkó Józsefet, később Szölgyémi Ferencet). Dr. Prokopp Gyula június l-jén kelt és a városi nemzeti bizottság elnö-kéhez intézett levelében rámutatott, hogy az 1440/1945. számú rendelet 19.§-a világosan kimondja: a tanács a rendes tagokból alakul meg, ezek akadályoztatása esetén az első, majd a második póttagot lehet behívni. A tanácsvezető bíró arról is tájékoztatást kért a nemzeti bizottságtól, hogy a pártok jelöltjei leadták-e a nemzeti bizottságnak a hivatkozott rendeletben előírt nyilatkozatot, melyeket szintén meg kellett küldeni a bíróságnak. 1 6 Az esztergomi népbírósági tanács végül is az alábbi összetételben állt fel: rendes tagok dr. Pázmándi István volt törvényszéki elnök (FKGP), Tóth Lajos ácsmester (MKP), Pifkó József földműves (NPP), Réz László magántisztviselő (PDP), Csunderlich János vasesztergályos (SZDP), Bánkú ti József kőműves segéd (SZT). Póttagok: Zsámbéki Pál takarékpénztári igazgató és dr. Szűcs Károly pénzügyigazgató (FKGP), Mikler József szobafestő és Búkor János szabó mester (MKP), Szölgyémi Ferenc fuvaros és Szenczi Zoltán detektív (NPP), Hegedűs Sándor nyugalmazott igazgató tanító és Kornhaber Samu nyugalmazott ezredes (PDP), Szabó Kálmán szobafestő és Szedmer József nyomdász (SZDP), Fazzy Hugó tanár és Mundi József kőműves segéd (OSZT). 1 7 Az Esztergomi Népbíróság tanácsának tagjai 1945. június 23-án, délelőtt 9 órakor tették le esküjüket a járásbíróság épületében az I. emeleti 25. számú tárgyalóteremben. 1 8 A népbírák kijelölésének egyéb szempontjait először - túlmenően azon, 1 6 A népbírósági tanács tagjainak büntetőjogi felelősségük tudatában arról kellett nyilatkozni, hogy „bűntett, nyereségvágyból elkövetett vétség vagy fasiszta jellegű cselekmény miatt" nem ítélték el, tehát az 1440/1945. M. E. sz. r. 19. §-a szempontjából büntetlen előéletű. 1 7 K-EMÖL XXV-2. Az Esztergomi Népbíróság iratai. 10/1945. népbírósági számú (eln. sz.) irat. 1 8 K-EMÖL u.o. 27/1945. eln. sz. 225