Esztergom Évlapjai 2000

†HEGEDŰS Rajmund: Liszt és Bayreuth

moll szonátájáról úgy vélekedett, hogy az minden értelemben nagy és nemes, mint Liszt maga. Nagy szeretettel beszélt a Faust-szimfóniáról és a Mazeppáról, de helytelenítette az apoteózisokat, a triangulum használatát, a tamtamútéseket, valamint a lánccsörgést a Tassóban. A Villa d'Este szökőkutjairól és az Angelusról szólva így fejezte ki véleményét: „Liszt megénekli a ciprusokat, az Angelus harangszavát, a szökőkutakat, ez tetszik nekem." A legeredetibb, a legzseniálisabb embernek mondja Lisztet, akivel valaha is találkozott. Dicséri a Loreley témáinak erőteljességét:„Minden érdekes nála, még ha jelentéktelen is; canto, amihez nehéz basszust írni." Amikor Liszt „gyönyörű" levelet írt az idillről, Wagner felkiáltott:„Micsoda nagy művész ő!" A cigány melódiákkal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy Liszt egy letűnt világ illusztrátora. Liszt polonéze Wagner szerint megállja a helyét Chopin polonézei mellett, Saint-Saéns Haláltáncát viszont fércműnek mondta Liszt és Berlioz műveivel összevetve. A Hungáriát hallva megjegyezte Cosimának: „Apád mégis csak sokkal inkább muzsikus, mint én, én nem tudnék ilyesmit leírni." Velencében Wagner egy alkalommal Rubinsteinnal Liszt fantáziáit játszatta, az egyik rapszódia különösen tetszett neki, írja Cosima, eredetinek találta, új találmánynak nevezte, mely visszaadja Liszt egyéniségét. Hogy Wagner valóban nagyra tartotta Liszt zeneszerzői munkásságát, kiderül abból a beszélgetésből is, amit a házaspár néhány nappal Wagner halála előtt ugyancsak Velencében folytatott. Cosima naplója szerint Liszt egyik levelével kapcsolatban arról beszélgettek, milyen szomorú, hogy apját még mindig csak zongoristának tartják, és ezért pályája félresiklott, pedig nagy ember. Liszt kései műveit azonban Wagner nem fogadta ugyanazzal a megértéssel, ezeket a munkákat egyszerűen, a tőle megszokott nyers őszinteséggel „sarjadzó elmebajnak" nevezte. A két művész-barát viszonyára jellemző, hogy Wagner már 1872 májusában (tehát még 'az őszi kibékülés előtt) „gyönyörű szavakkal" meghívta Lisztet Bayreuthba a színház alapkövének lerakásához: „Nagy és szeretett barátom! Cosima azt állítja, hogy nem jössz el, még ha hívlak sem... De azért mégis meghívlak.... Úgy léptél az életembe, mint a legnagyobb ember, akihez valaha barátként szólhattam... Te vagy az első, aki szeretetével megnemesített. Most egy második és magasabb életre készülök azzal, aki a hitvesem lett, s így teljesíthetem azt, amit egyedül nem bírtam volna végrehajtani. így lettél Te nekem mindenem, holott én a Te számodra oly kevés maradtam... Ha azt mondom: jöjj! - azt akarom vele mondani: jöjj Tenmagadhoz, mert saját Magadat találod itt. Légy áldott! Szeretni foglak, bármit határozol is." Liszt nem ment el az alapkőletételre, mert Wittgenstein hercegné nem engedte el; maga helyett Meyendorff bárónőt küldte el Bayreuthba egy szép levéllel: „Fennkölt, szeretett Barátom! Nem tudnám szavakkal megköszönni leveledet, amely mélységesen megrázott. De izzón remélem, hogy eltűnnek azok az árnyak és körülmények, amelyek távol tartanak, messze Tőletek, és nemsokára viszontlátjuk egymást.... Isten áldása legyen veletek és minden szeretetem!" Az első kapavágáskor tehát 1873. július 26-án Liszt még nincs Bayreuthban, de egy évvel később, a bokrétaünnepre már ő is megérkezett. Részt vett a kúlönböző programokon, esténként zongorázott az előkelő bayreuthi társaság előtt, és sokat van együtt a gyerekekkel. Cosima úgy látja, apja szívesen osztja meg velúk