Esztergom Évlapjai 1994

TAKÁCS JÓZSEF: Toronyórakezelők Esztergomban a XIX. század első felében

TAKÁCS JÓZSEF Toronyórakezelők Esztergomban a XIX. század első felében A toronyórakezelői tisztség, mely a gótika és a reneszánsz idején még kitüntetésszámba ment, s a barokk korban is megbecsült foglalkozásnak számított, a XVIII—XIX. század fordulójára csak privilégiumokkal övezett voltát veszítette el, fontossága maradt a régi. Bár helyenként más és más megnevezéssel illették az órakezelőket - pl. "város órássá" (Debrecen, 1797.); "városi órák gondviselője" (Szeged, 1804.); "óra gondviselő" (Jászberény, 1788.); "óra felhúzó" (Veszprém, 1826.); "órák igazgatója" (Esztergom, 1838.)

1 - feladatkörük mégis mindenütt csaknem azonos volt: a gondjaikra bízott óraszerkezet beállítását, felhúzását, karbantartását és esetleges javítását kellett ellátniuk. Korszakunkban a helyi idö megállapítása igen öntörvényű volt - kivéve a csillagászati úton végzett időmeghatározásokat Egerben és Budán -, ezért az órák pontos járását nem lehetett számon kérni. Ellenben a folyamatos működést és a város többi toronyórájával azonos mutatóállást szigorúan megkövetelték. A XVIII. század végétől hazai városainkban órakezelők csak órások vagy lakatosok lehettek, míg annak előtte - főleg ilyen szakemberek hiánya miatt - más jellegű ipart űző, vagy szakképzetlen személyeket is alkalmaztak. A sok kritikára okot adó feladatkör elnyerésére a helybeli vagyonosabb és szegényebb órások, lakatosok egyaránt törekedtek. Előbbiek a közmegbecsülést (és egyéb munkájuk során az irántuk való nagyobb szakmai bizalmat) jelentő beosztás; utóbbiak a biztos (bár nem mindig jó jövedelmet biztosító) megélhetési lehetőség miatt. Az 1760-as évek eleje óta a bécsi udvar várospolitikája - egyebek között - a conventiosoknak bérként adott természetbeni juttatások megszüntetésére irányult.

2 Az eredetileg a szabad királyi városok működésének és gazdálkodásának megjavítását célzó törekvés hatására (és a szabad királyi városok példája nyomán) a XVIII-XIX. század fordulójára a többi városi jogú településen is az alkalmazottaknak járó fizetségek készpénzben való folyósítása vált általánossá. Órakezelőknek adott természetbeni juttatások (amik annak előtte városainkban is szokásban voltak, mint pl. gabona, tűzifa, só, bor, olaj, faggyú, gyertya, ruha, lábbeli stb.) ezentúl már csak a falusi gyakorlatban fordultak elő, kb. a XIX. század derekáig. Szabad királyi városokban a városi alkalmazottak (köztük az órakezelők) javadalmazásának meg221