Esztergom Évlapjai 1994

ENTZ GÉZA: Műgyűjtés a Dunántúlon a XIX. században

ENTZ GÉZA Műgyűjtés a Dunántúlon a XIX. században Az értékes és érdekesnek tartott tárgyak megszerzése és gyűjtése az embernek a történelem előtti időtől a mai napig tartó és a kultúrával öszszefüggő tulajdonsága és tevékenysége. Elsőnek az ókorban alakul ki a társadalom vezető rétegeiben ez a műgyűjtés, amelynek szelleme és gyakorlata lényegében ebbéli jelenkori fogalmainkat is fedi. A rómaiak császárkori gyűjtése a személyes jegyeken túlnőve már eléri azt a magasabb fokot, amely a kiváltságosak érdeklődésén túl felismeri e kulturális tevékenység társadalmi szintre emeléséi s rnegcsiiianíja a közgyűjtemény igényét. A népvándorlás századai ezt a fejlődést hosszú időre megszakítják és csak a második évezred alakítja ki fokozatosan azokat a követelményeket, amelyek magasabb fokon folytathatták az antik hagyományokat s szervesen fejleszthették ki a magángyűjtés mellett a közgyűjtemények társadalmi méretű kulturális működési feltételeit. E döntő változás a XIX. században bontakozott ki anélkül, hogy a magángyűjtés megszűnt volna. Ellenkezőleg: tovább virágzott és virágzik ma is annak ellenére, hogy a súlypont tényleg a közgyűjteményekre: a múzeumokra, könyvtárakra, levéltárakra tolódott át. A személyi műgyűjtemények jelentős hányada ugyan fokozatosan a közgyűjteményekbe olvadt be, de a magángyűjtés mind újabb és újabb formában, tartalomban feléledvén a közgyűjteményekkel párhuzamosan egyre tovább ágazik. A magyarországi műgyűjtés sajátos helyi színezettel, de a főirányok követésével mindig az európai úton haladt. A XVII. században a személyi műgyűjtés a főúri és főpapi társadalomban virágkorát éli. E körülmény egyenesen elősegítette a közgyűjtemény kialakításának igényét és európai szempontból is korai gyakorlatának életre hívását. Klimó György pécsi püspök 1774-ben megnyitotta gazdag könyvtárát az érdeklődő közönség számára. A magángyűjteményből 1759-ben alapított londoni British Museumot fél évszázadon belül követte a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyet a dunántúli nagybirtokos Széchényi Ferenc saját kézirat-, könyv-, régészeti és éremgyűjteményeinek kulturális közcélra történő felajánlásával 1802-ben alapított. A XIX. század elejétől kezdve e példához a nemesi és polgári rendből számosan csatlakoztak. Ugyanekkor nyerte el végleges állagát az Esterházy Fényes Miklós és unokája Miklós herceg európai szintű műgyűjteménye 1156 külföldi festménnyel, 3500 főleg olasz és németalföldi rajzzal és mintegy 50 000 XVI—XVIII. századi metszettel. E remek műkincsek Fertődről Bécsbe költöztek, majd 1871-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumba kerültek és megalapozták a régi képtár és a grafikai gyűjtemény anyagát. 15