Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

lepetést a Főfelügyelőség 1906-ban megfogalmazott mondata, mely egy buzdító levél válasz nélkül hagyása nyomán íródott: „... nem tehettünk egyebet, mint az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat múzeumát ezúton a kultúra oly holt anyagának tekintjük, melynek államsegély útján való gyarapítása ez idő szerint indokolatlan és fölösleges" (70.). A társulat most valóban mélyponton volt. Némethy Lajos távozott, amit jelez, hogy az 1906. október 8-án tartott választmányi ülésen bizottságot küldtek ki a régiséggyűjtemény leltár alapján történő átvételére. Utódja, mint már írtuk, Pathy Gyula másodkönyvtáros és Bagyary Simon bencés tanár lettek. A következő év nyarán a kultúrházak építésével kapcsolatos országos 1 örvény hírére ismét megmozdul a sajtó és a közvélemény, bíztatva a vezetőket, érjék el, hogy Esztergom az első tíz város között kapjon ilyen intézményt. A számtalan írásnak vagy másnak volt-e köszönhető, nem tudni; de 1907 őszén ebben az ügyben tárgyalt a városban Divald Kornél, a múzeumok és könyvtárak országos bizottságának képviseletében. Vimmer Imre polgásmesterrel folytatott megbeszélése során azt kutatta, hogy miként lehetne egyesíteni a város szétszórtan lévő gyűjteményeit. Hazatérve bizonnyal azt jelentette, hogy az adott pillanatban a kibontakozásnak még a leghalványabb jelét sem látja. A sorvadási folyamat nyomán 1911-ben már ismét nem volt sem tagja, sem vezetősége a társulatnak, s még remény sem arra, hogy múzeumának otthont teremtsen a város. A Főfelügyelőség 1912-ben látott először némi mozdulást a múzeum ügyében. Mint írták: „. .. a város polgármesterének közlése szerint a társulat újjászervezés alatt áll. Remélhetőleg az újra talpra állítandó múzeumot a hercegprímás úr Öeminenciája és a székesfőkáptalan is jóakaratú pártfogásukba fogják venni, mert — miként ezt a Főfelügyelőség legújabban előttük kifejtette —, e múzeum feladatai közé elsősorban az tartoznék, hogy hazánk ez ősi egyháza történetének emlékeit bemutassa" (71.). Ilyen előzmények után, az 1913 nyarán újjáalakult társulat szeptember 21-én tartott választmányi üléséről megjelent sajtóanyagban már a múzeummal kapcsolatos konkrét döntésről érkezett híradás: „Az erre kiküldött bizottság a múzeum ideiglenes helyiségéül kibérelte a Vörösmarty utcai Schalkház (sic!) féle ház egyik lakását és a szükséges szekrényeket és berendezési tárgyakat beszerzi" (72.). A helyiségek birtokában felhívással fordultak a lakossághoz, kérve hogy engedjék át képeiket, érméiket, fényképeiket tisztes anyagi ellenszolgáltatás fejében a múzeumnak, a most már nyüvános intézménynek, és ne adják el azokat idegeneknek. Azok akik nem akarnak lemondani tulajdonjogukról, helyezzék letétbe értékes régiségeiket a Társulatnál. Kevéssel utóbb, novemberben már a rendezés munkálatairól érkeztek hírek a helyi sajtóban. A felélénkült érdeklődést jelzi a meglódult adományozási kedv. Bleszl Ferenc, néhai Bleszl Albert testőr-őrnagy 1848-ból származó kinevezési okmányát és két darab karkötőt adományozott a gyűjteménynek. Brenner Ferenc őskori gyűjteményét, Einczinger Ferenc pedig kerámiagyűjteményét állítja ki, tulajdonjogát fenntartva. November 23-án már arról érkezik hír, hogy a múzeum elfoglalja helyét a Német utca 2. szám alatti Einczinger-házban, 80