Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

lami támogatás nélkül nem gyarapodhat, „.. . pedig az érdeklődés,, kivált az ifjúság részéről napról napra fokozódik úgy, hogy ezen irányban is eleget tenni valóban csak a jó ügyet vállaló önfeláldozó ambitióval lehetséges" (61.). Anyagiak hiányában nem tudták megvásárolni a felkínált tárgyakat, s így azok más gyűjteményekbe vagy külföldre kerültek. A társulati élet stagnálását látva, Némethy a tisztikar hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a pénztáros által kezelt pénzből előzetes engedély nélkül megvásárolhassa a legfontosabb dolgokat. Egy ideig élhetett Némethy ezzel a lelhetőséggel, később azonban ez a forrás is elapadt. Vásárlásai során nagy figyelmet fordított „a kő, kivált neolit korabeli pattogtatott, de a későbbi csiszolt eszközök ritka becsű tárgyaira, melyekből szép kollekció jött létre úgy, hogy a külön felállítást megérdemelnék" (62.). Jelentős tárgyakat sikerült megszereznie a bronzkorból is. Hasonlóan értékes anyaggal gazdagodott a gyűjtemény barbár, római és népvándorláskori anyaga, melynek ritkaságait Wosinszky Mór 1902-ben, amikor itt járt, le is fényképeztette. A helembai szigeten 1903-ban O'sváth Andor római kori leleteket talált. A múzeum gyarapítása tehát a társulati élet pangása ellenére rendületlenül folytatódott. A társulati élet felrázását Horváth Béla főispántól várták. így adódhatott, hogy Sergius aláírással nyílt levélben fordultak hozzá, felpanaszolva a múzeum siralmas helyzetét, s azt, hogy 1902-ben még az évi 400 koronás minimális segélyt is megvonta az állam, „. . . mert nem volt a közönségtől látogatható helyen, és így nem felel meg a rendeltetésének" (63.). Mindeközben a város lakói elkótyavetyélik a múzeum által föltétlenül megszerezni kívánt értékeket. A cikk írója szerint az új járásbíróság felépültével felszabadult helyiségek közül átadhatna egyet-kettőt múzeum céljára a vármegye, s akkor megoldódhatna a múzeum áldatlan helyzete. Az írás válasz nélkül maradt. Ekkor Spectator aláírással közöltek néhány sort, amelyben megkérdezték a főispánt — aki korábban létrehozta Hont vármegye múzeumát —, hogy van-e Esztergom iránt ugyanolyan jó indulattal, mint régebbi székhelye iránt, továbbá, hogy kíván-e hivatalból belenyúlni a halódó társulat életébe, mely „Nemcsak, hogy nem felel meg kitűzött céljának. Nemcsak, hogy zavarok mutatkoznak belső életében, de egyáltalán nem is él az egyesület. Csak papíroson létezik" (64.). A válasz erre már megérkezett, de csak annyit tartalmazott, hogy a főispán kívülről nem avatkozhat bele a társulat életébe. A megoldás az lehet, ha megválasztják díszelnöknek: akkor belülről már joga van megtenni a szükséges lépéseket. Miközben a társulat lét és nemlét kérdéseivel viaskodik, értékes pénzlelet kerül be a gyűjteménybe. A múzeum ugyanis megszerezte a Süttő mellett talált ezüstpénzek egy részét, köztük Bethlen Gábor, III. Zsigmond, II. Mátyás érmeit. Ekkor már négy éve nem volt ülése a társulatnak, négy esztendeje nem érkezett jelentés a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségéhez; ám hogy a gyűjtemény gyarapítása ezidő alatt is folyamatos volt, mutatja, hogy több mint 3600 koronát fordítottak vásárlásra. Lassan ugyan, de megérett az új közgyűlés összehívásának szándéka. A sajtóban állami szubvenciót és megfelelő termeket kérnek a múzeum számára. A május 29-re összehívott közgyűlésre Némethy részletes jelentést készített, mely nyomtatásban is napvilágot látott, s eljutott a főfelü78