Esztergom Évlapjai 1988

Németh András: Esztergom szabad királyi város reformkori népoktatása

búza, 2 mázsa marhahús, 2 kocsi fa, 4 akó sör, 6 akó bor, 50 font zsfir. Az 1732. évi vizitáció szerint az akkori tanítónak, Karsay Ferencnek a javadalma hasonló volt, mint elődjéé, de ő már földet is kapott: egy tellek szántót és rétet, amit maga művel. 32 éves, szintaxist (4 gimnáziumi osztály) végzett, jó iskolája volt, tanulóinak száma 40 fő. Utódja azonban nem volt hozzá mérhető; 1744-ben be is panaszolták a tanácsnál: rossz magaviseletű, a preceptor (segédtanító) sem marad meg nála. A bírált tanító hamarosan el is hagyta a várost. Az 1755. évi vizsgálat már két önálló tanítóról számol be, a lakosság akkori megoszlásának megfelelően az egyik német nyelvű volt. A magyar tanító Makay Lőrinc, a német Haász András. Mindketten jól értettek a zenéhez, mellettük szintén zeneértő segédek működtek. Makayról, a rektorról feljegyezték, hogy „az énekben, tanításban, erkölcseiben kifogástalan, járatos a többszólamú ének vezetésében." 1774-ben az új tanító Kobády József, aki a magyar és német tanítói, valamint az orgonista teendőket is vállalva kötelezte magát, hogy mindkét iskolát kellően ellátja, német és magyar segédtanítót is fog tartani. Az 1777-et követő időkben a városnak egy rektortanítója van 3 segédtanítóval, így egy három osztályos fiúiskolát és egy egyosztályos leányiskolát hoztak létre. 1786-tól a városi tanács egyik tagja lesz az iskola igazgatója, elsőként Szabó István városi tanácsost nevezi ki a Helytartótanács. Egy év múlva elrendelik, hogy Esztergomban is a nagyobb városok tananyagát tanítsák. 1794-ben lett Rontzmayer Leopold a tanító, egyszemélyben a belvárosi plébániatemplom kántora — segédtanítói tőle kapták a fizetésüket és teljes ellátásukat. Ez később sok gondot okozott. A városi tanács 1800. április 4-i ülésén kifogást emel Rontzmayer ellen, hogy túl magas stóladíjakat szed és nem tart megfelelő segédtanítókat. Kötelezik, hogy két magyar és egy német segédtanítót fogadjon. A vitában felszólaló plébános azonban védelmébe veszi segítőjét. Elmondja, hogy sem a tanító lakása, sem a tantermek állapota nem megfelelő. Kéri, hogy a három segédtanító számára a város adjon fizetést, mert azokat a mester saját járandóságából nem tudja eltartani. A következő napokban a plébános az érseki helynöknek is beszámol az iskolák helyzetéről. Megtudjuk, hogy a 110—130 főnyi iskolás ifjúság rendszertelenül jár iskolába, nincs megfelelő tanterem, a hitoktatásra a saját lakásán gyűjti össze a gyermekeket, nyáron az udvaron, télen pedig az ebédlőjében tanítja őket. (3.) A város 18. századi népoktatásának e vázlatos áttekintése alapján két főbb fejlődési periódus különíthető el. Az 1700-as évek elejétől a század utolsó évtizedéig, a város fejlődésének felívelő szakaszában jelentősen javul az iskolák helyzete is. Az 1790-es évektől kezdve az 1800-as évek elejéig bizonyos visszafejlődés tapasztalható, egyre nehezebben tudják a megnövekedett tanulólétszámot a régi körülmények között elhelyezni. A Ratiok hatására tovább nőtt a tanulók létszáma, 1823-ban a következő helyzetről kapunk képet: „A nemzeti iskolában (elemi) két mester 285 ifjat és ugyancsak két mester 140 lányt tanít. Külön tanítónő (matróna) oktatja az utóbbiakat női kézimunkára." (4.) 367;