Esztergom Évlapjai 1988

Helischer József: (1779—1844) Esztergom vármegye statisztikai és helyrajzi leírása (latinból fordította Prokopp Gyula)

emelkedik ugyancsak piros cseréppel fedve. A torony ablakai nyitottak, alkalmasak a támadó ellenség visszaverésére. A középen lévő kapu nyitott. de a belső oldalán ott függ a leereszthető kapu. Ezt a kiváltságlevelet VI. Károly császár és király a Bécsben 1725. február 20-án kelt oklevelével megerősítette, és a város iránti kegyességének jeléül megengedte annak a kettős pecsétnek használatát, amelyet az elmúlt század elején találtak Gyöngyös környékén. Pray György a magyar királyok történetéről írt művében, a második rész 109. oldalán azt írja, hogy Károly Róbert királytól kapta a város ezt a pecsétet. Ennek a nagyobb, kettős pecsétnek a leírása a következő: kék alapon zöld hegy, a hegyen régi művű tornyos vár áll, védekezésül bezárt ajtókkal és ablakokkal, piros cseréppel fedve, ezzel a körirattal: Sigillum Latinorum Civitatis Strigoniensis. A másik oldalon ugyancsak kék alapon, Magyarország háromszögalakú, régi címere, ezzel a koriratttal: Secretum Latinorum Civitatis Strigoniensis. Nem sokkal ezután a város elöljárósága a pannonhalmi konvent előtt tiltakozott, érvénytelennek jelentve ki minden oklevelet, amelyet időközben e pecsét alatt adtak ki. A város később sem használta ezt a pecsétnyomót, csak őrizte azt levéltárában, legújabban pedig a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A város háborús viszontagságairól később, a várról szólva fogunk megemlékezni, hogy elkerüljük az ismétléseket. Most csak azt említjük, hogy itt koronázták meg Szt. Istvánt és Gizella királynét valamint Róbert Károlyt; III. István és IV. Béla királyokat pedig itt temették el. Többször tartottak itt országgyűlést. 1016, 1111, 1114. és 1256. években nemzeti zsinatot, 1169, 1292, 1294, 1296, 1449. és 1493. években tartományi zsinatot, 1353, 1359, 1382, 1390, 1393, 1450. és 1510. években pedig egyházmegyei zsinatot tartottak Esztergomban. A nagyszerű épületekből azonban még csak romok sem maradtak. A város fekvése igen kellemes. Keletről szőlőhegyek, nyugatról a Duna, délről tágas mezőség, északról pedig Szenttamás mezőváros veszi körül. Levegője igen egészséges, innen van, hogy nem ritkán láthatunk nyolcvan, vagy kilencven évnél idősebbeket is. A lakosok száma naprólnapra növekszik. Az 1805. évi összeírás 5390 lakost talált a városban, az 1826. év végén azonban az egyháziak, a nemesek, a katonák és a tanuló ifjúság nélkül is 6619 volt a lakosok száma. Valamennyien római katolikusok, 22 rác kivételével, akik a keleti egyházhoz tartoznak. A lakosság többsége magyar, de bőven van német is, nagyobb részük azonban már elsajátította a magyar nyelvet és szokásokat. Vannak szlovákok is, néhány év óta megnövekedett a számuk. A házak száma 839, a családoké 1442, a férfiaké 3336, a nőké 3283, vagyis 53 fővel több a férfi, mint a nő. A születések száma 342, a halálozásoké 212, tehát az arányuk 8:5. Hajdan fal és széles árok vette körül a belvárost, ezeknek a maradványa még látható néhol. Ezen a vonalon kívül vannak a külvárosok. Összesen 24 utcája van a városnak, többnyire egyenesek és szélesek, a belső városban kövezettek. Van továbbá négy tere: a főtér a tanácsházzal és a Szentháromság-szoborral, a kis piac, a halpiac és a Szt. Vendel tér. Van hat vendégfogadó és két kávéház. A templomok közül első a Szt. Péter és Szt. Pál apostolok tiszteletére szentelt plébániatemplom, ahol a plébános és két káplán látják el a 113