Esztergom Évlapjai 1988
Helischer József: (1779—1844) Esztergom vármegye statisztikai és helyrajzi leírása (latinból fordította Prokopp Gyula)
szolgálatot. A másik a ferences zárda mellett Szt. Anna tiszteletére emelt templom. Van továbbá öt kápolna, úgymint a kórház kápolnája, a Szt. Anna-kápolna, a temetőben lévő Jópásztor-kápolna, a Rozália-kápolna, valamint a szőlők között lévő Szt. Orbán-kápolna. A ferencesek rendházában szeminárium is van, ahol a rendi növendékek filozófiát tanulnak. Ugyanitt van a ferencesek Mária-rendtartományának posztókészítő műhelye. Mellette van a benedekrendi atyák székháza. Végül van templomuk a görög-keletieknek is, saját lelkésszel, akinek plébánia-kerülete Léváig terjed. A már említett városi tanácsházon kívül nevezetes középület még a megye székháza, amelynek két homlokzata van, az egyik a ferencesek utcájára, a másik a Duna-utcára néz. Ez nemcsak a megye hivatalainak nyújt otthont, hanem néhány tisztségviselőnek is. A városház és a megyeház között van a királyi gimnázium tornyos épülete. Említhető még a két század katonaság elhelyezésére alkalmas kaszárnya és szomszédságában az újonnan berendezett katonai kórház. Magánosok birtokában is van néhány csinos, emeletes ház. Az iskolák közül a királyi gimnáziumban a benedekrendi atyák 382 ifjút tanítanak. A nemzeti iskolában két tanítónak 285 növendéke van. A hároméves iskolában ugyancsak két tanító 140 leányt oktat az elemi ismeretekre, egy tanítónő pedig a női munkákra tanítja őket. A művelődést nagyban elősegíti Beimel Józsefnek 1821-ben létesített nyomdája, amelynek gazdag betűkészlete van nemcsak az országunkban használatos, hanem még a bibliai keleti nyelvek számára is. A lakosok mesterségből, kézművességből és kereskedésből, de leginkább bortermelésből élnek. Foglalkoznak szántás-vetéssel is, de terményeik: a búza, rozs, árpa és zab, saját szükségletükre is alig elegendő, és a hiányt vásárlással kell fedezniök. Kukoricájuk azonban szép és bőséges, meghaladja a szükségletüket. 1823-ban a mesteremberek és kézművesek foglalkozás szerinti megoszlása a következő voit: mester segéd tanuló együtt kordoványkészítő asztalos ércöntő aranyműves sörfőző kéményseprő kávés tímár mézeskalácsos kesztyűs húrkészítő seborvos takács csizmadia könyvkötő 1 9 1 2 1 1 1 6 2 2 1 5 22 123 3 4 8 94 1 12 1 2 1 2 1 1 1 1 44 1 3 1 2 1 1 261 5 1 24 2 2 3 4 2 9 5 2 1 10 31 114