Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - III. fejezet: Ipari város születik... (1957-1970) - A kibontakozás, az útkeresés évei

gyalugép). Gyártmányaik már ekkor szinte az egész világon ismertek és elismertek. A nemzetközi és hazai kiállításokon és vásárokon szerzett díjak és elismerő oklevelek felsorolása helyett álljon itt az angol Machinery szaklap társszerkesztőjének véleménye a lap 1969 januári számából: „...A legnagyobb benyomást ránk az a gyár tette, amely Esztergomban van, ahol többfajta szerszámgépet gyártanak Strigon védjegy alatt. . ."

u * A Pestvidéki Gépgyár esztergomi gyáregysége 1963-ban meglehetősen nehéz körülmények között (elavult géppark, régi, szűk épületek) kezdte pályafutását. „Ráadásul" a még 1961-ben összedőlt szerelőcsarnok újjáépítése is jelentős többletmunka- és anyagi ráfordítást igényelt. A gyáregység főprofilját 1968-ig a vitorlázó repülőgépek gyártása (46%-ban) és javítása (9%-ban), valamint a fémkonstrukciójú gépek javítása (39%-ban) adta. Az „üres kapacitást" ügyesen a szintén alumínium alapanyagú termékek (szellőző berendezések, klimatizációs eszközök stb.) gyártásával töltötték ki. Mivel a főprofil piaca egyre szűkült, a gyárvezetés 1968-tól pályamódosításra rendezkedett be: fokozatosan bekapcsolódott a híradástechnikai alágazatba (antennák gyártásával). Mint később látni fogjuk, ez a próbálkozás a gyáregységet a magyar híradástechnikai ipar egyik jelentós egységévé tette. A PVG gyáregysége 1970-ben városunk egyik legkiegyensúlyozottabban gazdólkozó üzeme; ebben az évben exportál először (szocialista piacra) antennákat. Teljes termelési értékét 1963 és 1970 között 80%kal, dolgozói létszámát csak 22%-kal és állóeszközállományát mindössze 11%-kal növelte. Ezek az adatok a vezetés és a kollektíva eredményes, körültekintő munkáját dicsérik. Az első útkeresés időszakában a fiatal magyar műszeripar fejlesztéséhez is nagy reményeket fűzött a kormányzat. Azon túl, hogy szinte az egész magyar gazdaság műszerszükségletét és az ilyen természetű lakossági igények kielégítését kapta feladatául, export lehetőségei is sikerrel kecsegtettek. A már említett gépipari KGST együttműködésben különösen a Szovjetunió számított a magyar műszeripar számos gyártmányára. Pl. a Glavgáz-program keretében Magyarország szállíthatta volna a KGST ásványolaj- és földgázvezeték rendszeréhez a szükséges automatikákat, az Antonov-konstrukcióban pedig a leningrádi körzet orvosi műszerekkel történő ellátása várt a magyar műszeriparra. Jelentős szerepet vállalhatott volna a szovjet élelmiszeripar gépekkel és gépi berendezésekkel való korszerűsítésében is. A tervek szerint a Szovjetunióba irányuló műszeripari exportunk 1980-ig 5 évenként megkétszereződhetett volna. E nagyszerű és nagy volumenű feladatok teljesítésének a megalapozására indult meg műszeriparunk erőteljes fejlesztése. A fejlesztés fő jellemzője a gyártmánykoncentrációra való törekvés volt. (Esztergom esetében is ezt szolgálta először a relégyártó bázis gondolata, majd a MIM létrehozása, s végül a Labor MIM megszervezése.) — Az országos remények csak részben váltak valóra. Tény, hogy az ország anyagi erői is szűkösek voltak, a lemaV 93