Esztergom Évlapjai 1983

Zsalus-Zajovits Ferenc: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója

ZSALUS-ZAJOVITS FERENC: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója I. Babits és Esztergom. Különös összeszövődés. Mi akik Esztergomban talán naponta nézünk az újonnan felállított Babits szoborra emlékezünk, néhányan olyan tanúra is — vannak még élő, holnap, s holnapután talán holtak, s kérdezhetetlen: tanúk — kik azt vallják: utolsó, távozása előtti napjaiban, korsókban vitték fel a vizet, hogy a nagybeteg, a „halállal rokon" költő néhány üdítő csepphez jusson. Vitték pedig, mert felismerték, már akkor tudták, hogy halhatatlan személynek viszik a cseppeket. Mert a nagybeteg ágyán fekve szomjazott, s az Előhegyen nem termett víz, olyan ivóvíz, amit egy halálra vált szervezet harmatként tudott volna felszívni, üdítő, élénkítő, serkentő italként befogadni. Esztergom város lenti kútjai ilyen vizet nyúitottak Babitsnak, aki akkor áeyán fekve — egyedül „s elhagyatottan, riadt szemekkel" meredhetett „a belépőre", mint budapesti lakásán, amikor még fekve is működő óriás agya a halállal birkózott, s Rónay Györp^ lépett be hozzá az elhagyatottság, a halál pitvarban várakozás magányosságának ezekben az embertelen pillanataiban. (Lásd: Rónay Györuv levelét.) Babits magányos volt. Már évek óta az, felesége elidegenedve, körülálló barátoktól elhagyatva, magányos, kétkedő alakja a nagyságnak, aki ideszorult az esztergomi Előhegyre, átellenben a fenségesen rideg, ezeréves, mégis magyar szíveket melengető Várheggyel. 1941, Babits meghalt. 1961. Egy Dévényi Iván nevű, esztergomi (nem is őslakos, csak bevándorolt) az ezeréves komor Várheggyel szemben álló Előhegy lakóját, Babits Mihályt ébreszteni akarta. * Babits, az 1941. évi halált követően „learatta" a maga termését, hiszen emlékkönyvet szerkesztettek, tanulmányokat írtak róla oly kiemelkedő személy szerkesztésében, mint Illyés Gyula, s oly tanulmányok beépítésével, melyek egyik szerzője például az akkor előtte tisztelgő Németh László volt. Az emlekkönyv Babits közvetlen halála után úgy termett, mint a halotti ravatal koszorú-virága, frissen, üdén, kiáltóan és ébresztőén a halott után. Ezért is jutott eszébe Esztergomban egy kiváló férfinak, Dévényi Ivánnak, hogy a költő halála 20. (1961) évfordulóján az emberek emlékezetében újból felállított ravatal lábaihoz elhelyezzen egy második emlék98