Esztergom Évlapjai 1983

Zsalus-Zajovits Ferenc: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója

könyvet, mely a halott szellemi értékeit, a nemzet egészére kiható alkotásait idézi — más nagy nevek, más halhatatlanok, más, a halhatatlanság útjára lépő, vagy lépett írók tollából. Lehetett volna avatottabb, hivatottabb személyiség Dévényinél, aki az 1960-as évek elején — mikor még Babits Mihályt és művének megítélését, a mondhatni körbeforgó szelek zavarossá tették, s az elmarasztaló hang, mely öntörvényűén mindig erősebb a helyeslőnél — uralkodott a többi hang fölött? Dévényi Iván — ez az igaz értékeket kutató, felmutató, s harcosan (ha kell a szelíd gúny megváltó erejével is) fellépő esztergomi tudós-tanár és művészettörténész — vállalni merte a kockázatot, hátha nem sikerül a kezdeményezés. Dévényi nem hátrált és „páratlan forrásértékű levelezést" folytatott — mondja róla Németh Lajos az Űj Forrás 1982/3. számában. Sőt Nemeth Lajos tovább megy. Megítélése szerint a levelezés nemcsak a „magyar művészettörténet" — de állítja, hogy a „művelődéstörténet" — vetületében is számottevő. Mi — akik Dévényi Ivánt ismerjük, napi munkáiban a nyomain jártunk, csodálkozással állunk a rendkívül imponáló névsor előtt, akiknek levelet írt, hogy emlékezzenek Babits Mihályra, mert a halál 20. évfordulójára (1961) s talán (mivel a tanulmányok késedelmesen gyülekeztek) a születés 80. évfordulójára (1963) készítendő emlékkönyv számára írják meg érzelmeiket, kötődéseiket, esetleg taszítódásaikat is Babitsról. Természetes, hogy az invokáló levelek a Babits általi szellemi érintettségből fogalmazódtak valahogyan így Dévényiben: „írjatok Babitsról, írjátok meg esszében, tanulmányban, dolgozatban, egyszerű élménynyilatkozatban — lehetőleg őszintén, saját hangszerelésben — véleményeteket írjatok művéről, a Jónás költőjéről, a Nyugat szerkesztőjéről, az emberről, a nehéz halálba induló „Esztergom falai alatt aláhanyatló s a beszélgetőfüzetét kínjai között is író-rovó Babitsról, az akkori magyar irodalom sokkal inkább támadott, mint védett vezető szelleméről." Dévényi érdeme, hogy mindezt elérte. A nyilatkozók névsora igen imponáló a már irodalomtörténeti névsort jelentő eminens jelentkezőkről, akik — bár ha fenntartásaik, kitéréseik is voltak — Dévényi Iván iránti tiszteletből nem tagadták meg az ilyen vagy olyan munkáik felajánlását. íme a felkértek, akik Dévényihez — invokatív, sőt enyhén provokatív sürgetésére — leveleket intéztek: ... — Babits István (Mihály öccse), Berda József, Csathó Kálmán, dr. Csécsy Imre, Csorba Géza, Dallos Sándor, Dienes Valéria, Féja Géza, Feszty Masa, Fodor József, Füst Milán, Gál István (az Apollo szerkesztője), Gellért Oszkár, Gömöri Jenő Tamás, Jékely Zoltán, dr. Jólesz László, Illés Endre, Karinthy Ferenc, Keresztury Dezső, (Kolozsvári) Grandpierre Emil, Komlós Aladár, Kunszery Gyula, Lukács György, Németh László, Oltványi Imre, Remenyik Zsigmond, Rónay György, Sík Sándor, Szilasi Vilmos, Tersánszky Józsi Jenő, Tüskés Tibor, Ungvári Tamás, Várkonyi VÁROSI KÖNY\#&R Eszrr-^ov! > jr