Esztergom Évlapjai 1983

Dr. Bodri Ferenc: Események, kapcsolatok Babits esztergomi életéből (1926—1941)

és a pápa dispenzációja alapján lehetővé vált — idézi Lepold előadását a hírlapi beszámoló —, hogy Balassa unokanővérével az akkori viszonyok szerint törvényes házasságra lépjen, de ez nem történt meg. Balassának kath. hitre áttérése, amelyet egyesek érdekből való áttérésnek minősítettek, a házassági perre hatással nem lehetett, mert jog szerint Balassa házasságának elbírálására mindenképpen a. katholikus szentszék elé tartozott ..." Babits Mihály Balassa zaklatott életének nevezetesebb epizódjait és nyelvének szépségeit „szegezte le" az Esztergom és Vidéke híradása szerint (december 16.); az előadással részletesebben az Esztergom december 12-i beszámolója foglalkozott. Egyetlen forrásként, mert az eredeti szöveg feltehetően eltűnt az esztendők során, akár Babits hagyatékából, akár a Balassa Társaság iratai közül.* „ .. . megállapítása szerint az Ázsiából jött magyarság Szent István bölcs intézkedései folytán lemondva az eredeti magyar szellem régi monda- és dalkincséről, nyugat felé, a kereszténység felé fordította lelkét, s azóta a magyar lélek együtt érez és él, szenved és vonaglik nyugat lelkével. Utána csinálja a szenteknek önsanyargatásait, utána álmodja a misztikusok álmait. Talán kissé nagyon is akartan, kevés eredeti tűzzel, de egy neophhyta engedelmes buzgalmával, önmegtagadásával, elhatározott nagy akaratával. S mikor jön a nagy európai föllélegzés, a renaissance, a magyar az elsők egyike, akik hosszú és mély lélegzetet vesznek, mely egy reflex önkénytelenségével váltja ki önmagát egyik néptől a másikig. Balassa lélegzete volt ez a gyönyörű mezőkön. Nem importált humanizmus, mint Mátyás udvarának pünkösdi királysága. Balassa — élet- és természetszeretetével, pompa- és színkedvelésével, erőszakos, kalandos, úri vérével — oly mélyen és magától renaissance jellein, mint a nyugatiak. A magyar lélek ettől fogva is hűen kíséri a nyugati lelket hatásában és visszahatásában, de többé nem mint jó tanítvány, hanem mint társ, testvér, a nagy nyugati lélekközösség embere ..." Ügy tűnik, Babits Mihály itt egy „másik Balassáról" beszél, a „reneszánsz emberről", akinek még a házassága körüli bonyodalmai is „kalandos, úri vérének" bizonyítékai. Minden bizonnyal nem arról a költőről, akit az esztergomi Balassa Társaság névadójában megálmodott. Babits előadása csak parányi részben idézi az egykori Nyugat-tanulmány megállapításait, a szöveg ünnepi, önálló és eredeti. Sajnálatos, hogy valójában eddig ismeretlen volt az utókor előtt. A „nagy nyugati lélekközösség embere" bizonnyal példa is Babits előtt, nem így a helyieknél, akik a „keresztény magyar szellem" jogfolytonosságának apostolai, kizárva ebből a folyamatból pl. Adyt. A Féja Adyjával szembeállíthatónak remélt Babits — úgy tűnik — a vártak ellenében szerepelt. Maga is túlzottan „kalandosnak" mutatkozhatott a helybéli szellem előtt. A továbbiakban nem is vesz részt a Balassa Társaság estjein. Önállóan majd 1934-ben mutatkozik be, augusztus 17-i irodalmi estjén. De ez már az Amor Sanctus fordítása után történt: az esten egy „szelídebb Babits" mutatkozott. Ellentmond e képnek egy esztendő után, amikor 33