Esztergom Évlapjai 1983

Gyárfásné Kincses Edit: Csepreghy Ferenc drámaírói pályakezdése — Munkásművelődés egyleti színjátszás Esztergomban 1855—1865.

dolatviláguk a munkásokra általánosságban jellemző. Némi tipizálási törekvés eredményekent egy-egy karakter-vonásukban különböznek is egymástól, ha mégoly jelzetten, elnagyoltan is. Bar a nolgári osztály rajzát még ennyire sem differenciálta, — szerzőnk igazi újszerűsége mégis a polgárvilág ábrázolásában rejlik. A gyáros Steinmiller a visiáték legjobban sikerült figurája: ő az öntudatos, magabiztos polgár, aki elégedett mindazzal, amit elért, többre nem törekszik. Ez legjobban abban a jelenetben látszik, amelvben Sándor kényeskedő bárónak adja ki macát; a vele szembeállított polgár, Steinmiller emberileg fölébe kerekedik, s a báró kényeskedésével és szétszórtságával szemben a polgári kiegyensúlyozottságot képviseli. Steinmiller: Fiatal koromban dolgoztam, amennyit csak kellett; most hála égnek nem szorulok másra, elérhetlen kincsre sose vágytam, mindig beértem annyival, amennyim volt, szóval boldog vagyok! (3.) Ezeknek a szavaknak más volt az akusztikája az akkori közönség soraiban, mint manapság, hiszen ez a polgáremberi tartás a nézők jó része számara magatartáspéldát, viselkedésformát nyújtott. A polgárember számára sikerélményt jelenthetett a szerepkörök megfordulása, vagyis az, hogy már nem a polgári személy a nevetségesség hordozója, hanem ellenkezőleg: a nemes. Korábban polgárosult országokban ezt a fordulatot már a 17—18. században ábrázolta a drámairodalom. (Moliére: Danáin György, Schiller: Ármány és szerelem.) Steinmiller nem az idealizált polgár, viselkedése csak a francia nemesúrral szembeállítva ideális. Legényeivel szemben tanúsított viselkedése nagyonis reális: elfelejtkezik arról, hogy pályáját ő is lenn kezdte, nem szívesen veszi, hogy egy mesterlegény teszi a szépet lányának. Legényei tehetsegének, jólképzettségének örül, mert az ő vagyonát gyarapítják, de ha valaki keresztezi terveit, erkölcsi megfontolások nélkül eltávolítja az illetőt. — A bécsi mesterlegények, akiknek Csepreghy felolvasta a darabot, meg később a közönség soraiban ülők is mesterükre ismerhettek benne. Steinmiller jellemzése nemcsak a társadalomban betöltött helyére, polgár mivoltára terjed ki, hanem magánemberi viszonylataira is. Magánéletében ugyanazoktól a tulajdonságoktól embertelen, amitől az üzleti életben sikeres: saját akaratát minden körülmények között és mindenkivel szemben érvényesíti. Steinmiller úr legényeiben Csepreghy bécsi kollégáit örökítette meg. Többségük csak fél vagy egy mondatos jelenést, — de két munkás-figura jelentős epizódszerepet kapott. Az egyik a meglehetősen didaktikusán, elrettentő példaként emlegetett, cseh származású Vencel, aki „jó munkás, csak az átkozott ivás ne rontaná őt úgy el." A másik érdekes munkásfigura: Sikszl, a versfaragó. Ö a darab egyik humorforrása, minden helyzetben előáll szellemesen bugyuta költeményeivel. A csetlő-botló mindenlében kanál fűzfapoétában Csepreghy magát gúnyolta ki, és sajat helyzetét és társaihoz fűződő kapcsolatát formalta meg Sikszl alakjában. Idézzük a fűzfapoéta egyik rigmusát, amellyel Háger kocsmárost köszöntötte születésnapja alkalmából. A vers magyar-német 335