Esztergom Évlapjai 1983

Gyárfásné Kincses Edit: Csepreghy Ferenc drámaírói pályakezdése — Munkásművelődés egyleti színjátszás Esztergomban 1855—1865.

vegyes szókincse nagyon jellemző volt a múlt századi Pest-Budára, főképp a világotjárt, külföldön tanult iparos rétegre. A különböző szakmák szókincsüket idegen nyelvekből, többnyire a németből vették. Az idegen szavakat nem fordították le magyarra, hiszen magyar megfelelőjük nem létezett, í<*v a német szakkifejezést magyaros ejtéssel, elferdítve használták. Ez mind Csepreghy bécsi nemzetközi társaságában, mind a XIX. századi magyar színpadon ellenállhatatlanul komikus volt. Korcsmáros úr! Mert a neve Háger A szölleit sohse érje hágel; Szép termete ne is legyen máoer. Ne nézzen ki mint valami nágel! Árendáját meg ne rontsa stájger, Ne zaklassa adószedő fráter, Háta csontiát sohse érje sláger, Ajkairól ne hangozzék kláger. Háza frontján amennvi csak ráfér, Három soron legyen salugátér, Ví<*an éljen, mint valami ^"er Megbecsülje szomszéd, koma, svág'er, Ür legyen, mint maga Herkópáter; S ha ez a vers nem is heuzamáter. Sört ide most, és az legyen láger! Vivát! A darab egyik érdekessége: — jobb kifejezést nem tudok rá — a magyarkérdés. Csepreghynek döntő élménye lehetett külföldi útjai során, hogy az idegen környezet, a másság, idegenség tudata elmélvítette benne magyar voltát. Fölismerte a magyar és a külföldi viszonyokban rejlő különbözőségeket és azonosságokat, magyarázatot keresett rájuk. Összehasonlította a haladottabb európai viszonyokat a miénkkel, es próbálta megtalálni lemaradásunk okait. Csepreghy ebben a művében Sándorra ruházta a maga emberi habitusát, vele mondatta el azokat a gondolatokat, amelyek őt, a külföldre került ÍDarosembert leginkább foglalkoztattak. Nem tudjuk, idehaza mennyiben volt tudatában a magyar ipar fejletlenségének, öröknek tűnő lépéshátrányunknak, de külföldön a külföldiek előtt mentegette, magyarázta elmaradottságunkat. Netti: Ön felvilágosult fiatal embernek látszik, — kár, hogy magvar. Mint haliám: önöknél még igen hátra van az ipar? Sándor: Igaz, de még sem annyira mint ellenségeink ránk fo^ni szeretnék. — Őseinknél a kardforgatás volt a legfőbb tudomány: — s e tudománynak több hasznát vette más, mint magunk: — mert míg a magyar századokon át a tudatlanság vérző gátja volt, szomszédainknál e korban békén virágzott fel a tudomány és ipar. De semmi; késtünk ugyan, de ami késett, még el nem maradt; — kettőt kell lépnünk most egy helyett, s utol kell érnünk a többi népeket. — Rohanunk mi ott, hol mások lassan haladnak: — természete ez már a magyarnak. 336