Esztergom Évlapjai 1983

Dr. Bárdos István: Gazdaság-, társadalom- és közművelődés politika Esztergomban (1920—1930)195

formálissá tette megyeszékhelyi szerepkörét. A trianoni békeszerződést követően pedig reális veszélyként jelentkezett e rang tényleges elvesztése is. Amikor ugyanis a végleg fenntarthatatlan „csonka vármegyék" egyesítésére vonatkozó javaslat felett 1923 júniusában megindult a nemzetgyűlés vitája, a Győr felé gravitáló, s székváros nélkül maradt Komárom vármegye képviselői amellett kardoskodtak, hogy Esztergom helyett Komárom vagy Tata legyen az új vármegye székhelye. Tiltakozásuk azonban nem talált meghallgatásra. így maradt a székhely Esztergom, mely azonnal folyamodott a törvényhatósági joggal felruházott városi rangért. Az erőfeszítések azonban nem jártak eredménnyel. A törvény elfogadásának napját, 1923. szeptember 6-át, illetve az ennek nyomán december 29-én tartott törvényhatósági ülést követően tehát megyeszékhelyként láthatott hozzá a prímási város értékeinek számbavételéhez, fejlesztési elképzeléseinek kidolgozásához. A Bethlen kormány konszolidációs politikája s a nemzetközi kölcsönökből származó pénzeszközök megtették hatásukat. A képviselőtestület egymás után szavazta meg a viszonylag magas kölcsönök felvételét. A megnövekedett pénzügyi lehetőségek és a város hivatalos vezetésének felkészültsége közötti ellentmondás azonban hamar felszínre került. A nagyobb arányú fejlesztésekre ezidőtájt nem volt még felkészülve a tisztviselői kar, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a városi főmérnöki poszt évek óta betöltetlenül maradt. Ennek okán még akkor sem volt elfogadott városrendezési terv, amikor már javában folytak a nagyszabású építkezések. A városfejlesztés főbb irányait meghatározó vitákban a századforduló éveihez hasonlóan most is háttérbe szorultak azok, akik az ipar fejlesztése mellett szóltak. Az ellenérv, miként azt egy 1924-ben megjelent újságcikkben olvashatjuk, a következő volt: „Mindenkor féltünk a nagyipartól, mert akkor népünk gyári munkás lesz." (3) Ahogy az ipar fejlesztése hiányzott, hiányzott a mezőgazdaságé is. A társadalmi, gazdasági változásoktól való félelem másfelé terelte a gondolatokat. így kerültek középpontba az idegenforgalommal, oktatással és a kulturális élet kiemelt fejlesztésével foglalkozó elképzelések: „Városunk gyakorolni fogja vonzóerejét kultúrájával, iskoláival, intézményeivel, melyek eddig is nehéz helyzetében lüktető életet biztosítottak számára" — fejtette ki 1925-ben az egyik városatya, majd így folytatta — „Válaszúton vagyunk: vagy azt mondjuk, hogy gyengék vagyunk a fejlődésre, szegénységünknél fogva nem alkothatunk újat, mindent hagyunk a régiben és továbbra is tétlenül nézzük kereskedelmünk, iparunk, forgalmunk pangását. Ha megijedünk a beruházások terhétől, magunk leszünk okai sorsunk jobbrafordulása elmaradásának. Ellenben ha élni akarunk és számolva erkölcsi és anyagi képességeinkkel, megragadjuk kormányunk segítő kezét, akkor biztosítjuk ennek a városnak jövő fejlődését..." (4) Az elfogadott fejlesztési irányok, mint Antony Béla polgármester következő mondataiból kiderül, teljes mértékben egybeestek a hivatalos politikában központi helyre került irredenta, revíziós törekvésekkel. „Minden esetre tagadhatatlan — mondta Antony —, hogy a külföldi idegeneknek idelátogatása hatalmas erkölcsi eredményeket rejt magában. 197