Esztergom Évlapjai 1983

Zsalus-Zajovits Ferenc: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója

mel kísérve dokumentálja, hogy miért is kellett e nemes és irodalomtörténeti jelentőségű vállalkozásnak fiaskót szenvednie. Tüskés Tibor levelei előtt még utalnunk kell a hivatalos véleményekre is: egyrészt dr. Jólesz Lászlónak (a Magvető akkori főszerkesztőjének, mint kiadónak) a visszautasítást összefoglaló levelére, továbbá Illés Endrének a Szépirodalmi Könyvkiadó belső helyzetéből más kiadók véleményét is analóg fonalon végigvezető indok-sorozatára is. E rövid előrejelzés után térjünk vissza a további levélírók véleménycsoportjainak rövid ismertetésére. Ungvári Tamás élénk érdeklődést tanúsít és várja, hogy Dévényi közelebbről is megfogalmazza a követelményeket: milyen úton lehet (vagy kell) közelíteni Babitshoz. Ungvári Tamásnak már van egy Babits tárgyú fejtegetése, amely a fiatalkori babitsi líráról szól, fel is ajánlja, de külön cikket is írhat a Jónásról, amely ha nem tetszene, kicserélheti egy másik tanulmányra. Várkonyi Nándor szívesen vállalkozik. Levelei irodalomtörténeti adalékok, ám az a kérése, hogy ezeket még ne tárják a nyilvánosság elé; főleg arról a vigaszról — személyhez kötötten — ne szóljon a szó, melyet Babits — már a betegsége tombolásában — kapott egy szerényen ápoló személytől. Weöres Sándor szívesen egyezik bele, hogy a László Gyula professzornál lévő kéziratai közül bármelyik megjelenjék. Jónéhány év múlva verset ír „Ezeréves Esztergom" címmel s elküldi Dévényinek. Közben az „utolsó" versszak első két sora Esztergom város és Babits iránti őszinte érzésből így jön le tolláról: „Esőzzön áldás, simuljon 'béke Bakócz Tamás és Babits városára, ..." (Nagy-ívű kapcsolás és párhuzam: Bakócz Tamás és Babits.) Végezetül Veres Péter levelét kell említenünk. A nagy humanista, a rendíthetetlen politikus-író lelke, talán az akkori babitsi szindróma teljességét felmérve írja meg levelét. A levél önmagában is dokumentum, mélységekbe mutató vallomás. Veres Péter nem ismerte személyesen Babits Mihályt. Tiszteli, mert magyar költő, de saját világképében a magasan álló költő alatt a tőle messze maradt, az anyagi és szellemi konfliktusokban gyötrődő két-három millió magyar paraszt sorsa a meghatározó Veres Péter számára. Babits műveit jól ismeri, közelébe azonban soha nem jutott. Mikor hívták, (s amikor Babitscsal találkozhatott volna) azt is Illyés Gyula tette. A fő kérdés benne: a harc. „Akár az osztályharc, végsősoron a forradalom útján". Szívesen ment volna Babitshoz, ha ő hívja. De a kései Nyugat jellegzetesen literális beállítottságú szerkesztőivel ő nem tartott „sorrendi fontosságrendet". Tiltakozik amiatt, hogy már csak gondolatban is ellensége lett volna Babits Mihálynak. Azért nem találkozhatott vele, mert ő maga a szocialistákkal és a népi írók forradalmáraival érintkezett. 103