Esztergom Évlapjai 1979

Bárdos István: Az esztergomi és a tata-tóvárosi szabadegyetemek története 1922—1934-ig

Bárdos István: AZ ESZTERGOMI ÉS A TATA-TÓVÁROSI SZABADEGYETEMEK TÖRTÉNETE 1922-TÖL 1934-IG. A Tanácsköztársaság leverését követően hatalomra jutott kereszténynemzeti kurzus általános politikájának fő jellemzője közismerten a területi revízió iránti igény és az irredentizmus volt. Szorosan kapcsolódott ehhez keresztény nemzeti alapon álló nacionalizmusa, sovinizmusa, antikommunizmusa. A művelődésügyet — és ezen belül az általános politikához mindenkor legközelebb álló iskolán kívüli népművelést — a nevelésfilozófiával egyetemben szintén ezeknek a céloknak rendelték alá. A korabeli Magyarország mély gazdasági válságát, a tőkés termelés antagonizmusát csak a gazdasági téren végrehajtott forradalmi változtatás révén szüntethették volna meg. Mindez azonban nem állt, nem állhatott az uralkodó osztály érdekében. A megoldást ehelyett a fennálló viszonyok konzerválásában keresték. A konzerválás eszközeit pedig a gazdaságon kívüli ideológiai, művelődési szférában vélték megtalálni. így vált az egész hivatalos népművelés, tudatformálás központi elemévé a területi revízió követelése, az osztály-ellentétek elsimítása, az osztálybéke reakciós tételének propagálása, és az erre az időszakra élesen szocialista—kommunista ellenes tartalommal telítődött nacionalizmus eszméjének terjesztése. „A Horthy-korszak nacionalizmusa tehát jellegében és hatásában is megváltozott, s nem egyszerűen folytatása a megelőző korszak nacionalizmusának, bár annak sajátosságait, is magában hordta. Az ellenforradalom és Bethlen nem a fasizmus helyett fejlesztett ki nacionalista ideológiát, politikát, hanem éppen a magyar fasizmus ideológiai szükségletének érdekében dolgozta ki a maga fasiszta típusú nacionalizmusát. Ez a megállapítás azonban nemcsak az első évtizedre, hanem a Bethlent követő időszakra méginkább vonatkozik."

1 — írja dr. Tar Károly, továbbfejlesztve Tánczos Gábor: A magyar ellenforradalom nacionalizmusának bírálatához (Filozófiai évkönyv, 1956. 112. lap) c. tanulmányában kifejtett gondolatát. A látószögünkbe vont korszak főbb neveléspolitikai irányzatai — Imre Sándor nemzetnevelése, Klebersberg Kuno neonacionalizmusa és Kornis Gyula kulturerkölcs-koncepciója — bár céljában és tartalmában azonos volt, társadalmi rétegekre irányultságában azonban némileg különbözött egymástól. Imre Sándor a hangsúlyt az egyén és a társadalom kapcsolatára helyezte és a neveléssel megteremtett társadalmi egységtől várta a nemzet felemelkedését. Kultuszminisztersége során ebből fakadóan a nép körében kifejtett közművelődési tevékenységet állította munkája középpontjába, megteremtve a népfőiskolák magyarországi rendszerét. Ezek célját a korszak egyik vezető népművelője Dreptner Tibor a következőképpen fogalmazta meg éppen Esztergomban, az első dunántúli népfőiskola megnyitása alkalmával: „...Ma már, s a jövőben egyre inkább tudás, műveltség nélkül nem boldogulhatunk ... Az állam mind nagyobb terheket lesz kénytelen róni polgáraira, ha meg akar felelni kötelességei66