Esztergom Évlapjai 1979

Pálmai László: Esztergom mai iparszerkezete és annak jövője

Első helyen említem meg az igen jó orvosi-egészségügyi ellátást: erre iparvállalataink vezetői megkülönböztetett figyelmet fordítanak. Ugyan­csak magas szintű az üzemi étkeztetés, legtöbb vállalatnál választék is van. Az óvodai és bölcsődei elhelyezésben ma még minden igény nem elégíthető ki, azonban vállalataink nagy erőfeszítéseket tesznek a férőhelyek növelé­sére és a legjobban rászorulók elhelyezésére. Patronáló szerepben — bri­gádok munkájával, pénzügyi hozzájárulással — támogatják a város tanácsi fenntartású óvodáit. Néhány gyár ideiglenes elhelyezést tud biztosítani legényszáilásra, sőt a SZIM munkásszállójában 11 fiatal házaspár is kap­hat ideiglenes garzonlakást. Minden vállalat igen sokat áldoz dolgozói lakáshelyzetének megjaví­tásáért, és rendszeres támogatást ad a legjogosultabb kérelmezőknek. Időről-időre alakulnak lakásépítő szövetkezetek is, amelyeket gyáraink rendkívül sokrétűen segítenek. Csaknem minden vállalat rendelkezik egy­vagy két üdülővel, ezen kívül rendszeresen szerveznek bel- és külföldi csereüdülést családosoknak és egyedülállóknak egyaránt. A kulturáüs tevékenység „hagyományos" keretét, formáit az üzemi könyvtárak, a különböző gyári vetélkedők, tánc-rendezvények, szervezett színházlátogatások, ismeretterjesztő előadás-sorozatok, a továbbképzés és felnőttoktatás stb. nyújtják. Az amatőr művészeti tevékenység már a városi Művelődési Központban koncentrálódott; csak egy együttesnek maradt fenntartó „gazdája" ipari üzem. Ez azonban éppen a város — kül­földön is — legismertebb együttese: a Labor MIM többszörösen kitüntetett „Balassa Bálint" énekkara. Az újabb művelődési koncepciók jelentkeztek az ifjúmunkásklubok megalakulásában (MEDICOR, Labor MIM), a városi közművelődési intéz­ményekkel való szorosabb, módszeresebb együttműködésben (brigádlátoga­tások a múzeumokban, a levéltárban; az üzemekbe kihelyezett kiállítások stb.) A közművelődési törvény hatásaként mindenhol megalakult a gyári közművelődési bizottság, amelynek tevékenységét egy helyen (a Labor MIM-ben) már függetlenített szakember irányítja. Esztergom sportmozgalma a gyárak támogatása nélkül nagyon szegé­nyes volna. Az élénk sportélet az iskolai sportmozgalom mellett vállala­tainknak is köszönhető. Labdarúgó szakosztályunk, birkózó szakosztályunk, röplabda- és ko­sárlabda-csapatunk küzd országos vagy megyei bajnokságban. Ismert tor­nacsapatuk, van evezős szakosztályuk, és atlétáik között található ifjúsági megyei és országos válogatott is. Két labdarúgó és több kisebb pályával rendelkeznek; és most épül a városi sportcsarnok is, nem kevés ipari támogatással. A gyárak tömegsportmozgalma is egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, az évenként megrendezésre kerülő VASAS Sportnapoknak szép ha­gyományai vannak. 10* 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom