Esztergom Évlapjai 1938
Dr. lippay Lajos: Szent István jubileumi év Esztergomban
136 Dr. Lippay Lajos sága végpusztulással fenyegette a magyarságot. Egy század alatt megdöbbentő volt a veszteség. Viszont a folytonos vándorlás megakadályozta a helybenlakás feltételeként az anyagi kultúra kifejlődését. Géza fejedelem megkezdte a harcot a törzsszervezet ellen, de nem jutott el olyan organizációig, amely a központi fejedelem hatalmának érvényesülését az udvaron kívül, az ország egész területén biztosította volna. Ilyen szervezet megalkotása az ő zseniális és vasakaratú fiára, Szent Istvánra várt. Szent István a maga korában a királyi közigazgatás megszervezéséhez kétféle mintát ismert: a frank-bajor Gau-rendszert és a magyaroknak meghódolt szlávoknál a zsupa-beosztást. A német közigazgatási kerületekben a tartománygróf a király hűbérese volt s az összes lakósok, tehát nemesek és szolgák felelt gyakorolta a király delegált hatalmát. Királyi birtokokat nem kezelt, mert a király magánbirtokait magántisztviselőkre bízta. A szláv zsupákban a zsupán törzsfőnök volt, még pedig veszedelmesebb önállósággal, mint a magyaroknál. Szent István mindenesetre figyelembe vette az ismert mintákat, de egyiket sem másolta le, hanem a speciális magyar viszonyok kitűnő megítélésével saját jogérzékével alkotta meg a magyar közigazgatási szerveket. Azt az elvet követte, amelyet egyéb intézkedéseiben mindig szem előtt tartott, hogy az ősi szokásjogot kímélni kell, ha nem ártalmas és nem akadályozza a föltétlenül szükséges újításokat, viszont elszánt akarattal meg kell teremteni azokat az új jogi formákat, amelyeket a nemzet érdekében az idő sürget. Azért a honfoglaló szállásnemességet nem akarta a királyi tisztviselők hatalma alá vonni, hogy ősi szabadságaik miatt ellenállást ne tanúsítsanak. Mégis úgy körülkerítette őket a királyi vármegyével, hogy a helybenlakásra kényszerítse, ellenőrízhetőkké tegye és lassú fejlődéssel vármegyébe olvassza. A szállás-nemesek által meg nem szállt összes uratlan területeket királyi birtoknak tekintette, ezeket a birtokterületeket a meglévő vagy újonan létesítendő földvárak, mint központok körül kerületekre osztotta s az egyes várkerületek élére királyi tisztviselőket, ispánokat állított. Az ispán hatalma csak a birtokon élő szolgákra és várkatonákra (jobbágyokra) terjedt ki. A régi szállás-nemesek továbbra is saját szokásjoguk szerint élhettek s a királynak csak hűséggel s háború esetén fegyveres szolgálattal tartoznak. Azonban tovább nem vándorolhattak s az állandó szálláson intenzív földművelésre kényszerültek, aminek eredménye volt az állandó szálláson a közös birtoknak megszűnése, az egyéni birtoklás kialakulása, ami a magasabb kultúra előfeltétele. Szent István a német tartomány-grófságból vette át a vármegye latin nevét (a comitatus — comes szót); szláv eredetű a magyar megye és az ispán szó. Gondosan ügyelt, hogy örökletes hűbérség ki ne fejlődhessen. Ispánjai határozatlan időre kinevezett tisztviselők. Fizetésük az általuk kezelt királyi birtok jövedelmének egyharmada. Az ispáni méltósággal Szent István a leghatalmasabb főnemeseket lekötelezte, a vármegyei birtokok kétharmad jövedelmével tekintélyes anyagi eszközökhöz, a vármegyei katonasággal (agmen comitatus) erős hadsereghez jutott. Elérte célját a nemesi szabadságok bolygatása nélkül. Minden ispán a saját vármegyéjében még kisebb kerüle-
