Esztergom Évlapjai 1933
Jubileumi ünnepségek
A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 157 ját tette le. Koszorút tettek az emlékműre Esztergom és Komárom vármegye, Esztergom város, a Magyar Tudományos Akadémia, a Pázmány Péter Tudományegyetem, a Magyar Történelmi Társulat, az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat és még több helybeli testület és egyesület. Az ünnepélyt a dorogi bányászzenekar a Szózattal fejezte be. Esztergom török uralom alól való felszabadulásának emlékünne-| pélyét a primási ősi székváros az Esztergom-vidéki Régészeti és^ Történelmi Társulat, valamint a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság rendezésében október 28-án este tartotta meg a bencés főgimnázium dísztermében, díszes közönség jelenlétében. Az ünnepélyen Serédi Jusztinián dr. bíboros hercegprímás, Machovich Gyula dr. általános érseki helynök, a főkáptalan, polgári és katonai hatóságok képviselői is megjelentek. A Magyar Tudományos Akadémiát és a Magyar Történelmi Társulatot Lukinich Imre dr. és Domanovszky Sándor dr. képviselték. Az ünnepélyt a Magyar Hiszekegy eléneklésével nyitotta meg az Esztergomi Turista Dalárda, majd a két irodalmi társaság elnöke, dr. Lepold Antal prelátus-kanonok olvasta fel tanulmányát „A párkányi csata és Esztergom ostromának topográfiája" cimen. A másik felolvasás dr. Lukinich Imre egyetemi tanáré volt „A párkányi csata és a kurucok"-ról. A nagy érdeklődéssel hallgatott és tetszéssel fogadott mindkét értekezés folyóiratunk jövő évi folyamában fog egész terjedelmében megjelenni. Glatz Gyula polgármester tolmácsolta még a város közönségének ünnepi érzését és hálás kegyeletét Esztergom felszabadítóinak emléke iránt. Október 29-én, az évforduló alkalmából, a főszékesegyházban ünnepi hálaadó istentisztelet volt, amelyen a hatóságok képviselői, nagyszámú közönség és az összes középiskolák megjelentek. A nagymisét Machovich Gyula dr. érseki általános helytartó pontifikálta, az alkalmi szentbeszédet pedig, amelyet alább egész terjedelmében hozunk, dr. Lepold Antal prelátus-kanonok mondotta. Szentmise után a közönség a Bibliothekába vonult az Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulatnak ott újonnan berendezett régészeti múzeuma megnyitására. Egy tárlóban láthatók voltak Esztergom visszafoglalására vonatkozó német, olasz és francia nyelven írt egykorú kiadványok és metszetek, valamint több törökkori régiség. Ügy ezeket, mint a múzeumot szakavatottan dr. Balogh Albin főgimnáziumi igazgató, a társulat régészeti osztályának elnöke ismertette. Esztergom felszabadulásának 250. évfordulója alkalmából 1933. év október 29-én, Krisztus Király ünnepén, dr. Lepold Antal prelátuskanonok a bazilikában a következő gyönyörű szentbeszédet mondotta : „ „A Krisztus Király, aki „az Atyától királlyá rendeltetett Sionon, az Ő szent hegyén" 250 évvel ezelőtt ismét elfoglalta trónját a magyar Sionon, Esztergom szent hegyén. A Bakács-kápolnában lángolt föl először az örökmécs, az imádás lángja az Isten felé, az igazság és a béke fénye az emberek felé. Mintha a kápolna márványfalai 250 év távolából egy hangot vernének vissza. Nem énekléshez szokott hang,