Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 141 Szulejmán nagyvezér hatvanezer emberrel jól elsáncolva táborozott. Lotharingiai Károly, mint a táti csatában, itt is visszavonulást színlelve csalta maga után az ellenséget a gyászos emlékű mohácsi csatatértől nem messze eső harsányi hegyek mellé. Most augusztus 12-én itt folyt le a második mohácsi csata, mely azonban már a keresztények fényes győzelmével végződött. Szulejmán itt is elsáncolta magát. De a császáriak délután három óra tájban nagy erővel vetették ki őket állásaikból és a vert hadat Pálffy Károly és Gondola lovassága a Dunának szorította, melyen keresztül Szulejmán csónakon a túlsó partra eljutott ugyan, de seregének nagy része odaveszett. Marco D'Aviano a mohácsi táborban tartott hálaadó istentiszteleten joggal kezdhette meg a beszédét a zsoltár eme szavaival: „In te speravi, Domine, non confundar in aeternum 1" Lotharingiai Károly tovább folytatta a hadjáratot. De abban már Miksa Emánuel nem vett részt, hanem visszavezette a bajorokat hazájukba. Károly herceg egyik hadosztálya Eszéket, Péterváradot és a Szerémséget szerezte vissza. Ő maga pedig a seregével Erdélybe hatolt, ahol nem talált ellenállásra. Bevonult Kolozsvárra is. Apaffy Mihállyal október 27-én megkötötte a balázsfalvi szerződést, melynek értelmében ő és fia megmaradhattak ugyan a fejedelmi állásban, de Erdély Lipót király uralma alá került. Ennyi sok győzelem meghozta a Habsburg-ház régi vágyának teljesülését, a trónörökösödés törvénybeiktatását. A magyarok azelőtt nem egyszer mondották, hogy készek ily törvény meghozására, ha előbb kiverik a törököket az országból. Ez most már nagyjában bekövetkezett. Buda, az ország fővárosa is visszafoglaltatott. Az udvar három pontban foglalta össze követeléseit, melyek törvénybeiktatását kívánta : a Habsburgház fiágának öröklési joga, vagyis a nemzet királyválasztási jogának eltörlése; a nemzet fegyveres ellenállási jogának megszüntetése és a hitlevél pontjainak megváltoztatása. Az ország főrendei, élükön a két nemzetét szerető hazafival: Széchenyi György esztergomi érsek-prímással és gróf Esterházy Pál nádorral, a törvény meghozatala mellett voltak. Logikus gondolkodással nem is tehettek egyebet, mert arra a Habsburg-ház az ország nagy részének visszafoglalása által nemcsak érdemet, de a „jus primae occupationis" elve alapján a magyarságától megfosztott, pusztaságokká vált török területek visszaszerzése által jogot is nyert. A szabad királyválasztás jogának eltörlése valóságos áldás volt a nemzetre. Az állandósította az országban a pártoskodást, az szerződtette a törököt százötven éven át a nyakunkra és keltette fel a mammut-birtokosok uralkodási vágyát, ami annyi véráldozatba került, és legkevesebb számítással százezer magyar lélek rabszolgaságba hurcolásával, hitük és vagyonuk megfosztásával és a hazában óriási területek elpusztulásával járt. A nemzet fegyveres ellenállási joga is leginkább magánérdekek szolgálatában álló lázadásoknak lett forrása, mint azt Thökölynél is világosan látjuk. „Mindkettő elavult s az újabb korba be nem illő törvény volt már", mint azt Salamon Ferenc megjegyzi és vele együtt minden elfogulatlan történetíró vallja. A koronázási hitlevél megváltoztatása is az adott viszonyok folyománya volt. Egy romokban heverő ország újból való berendezéséhez több jog kellett. A megváltoz-