Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Walter Gyula, Palkovics László, dr. Sántha József: A főkáptalan, vármegye és város jubiláris hódolatai

38 A főképtalan, vármegye és város jubiláris hódolatai. 41 közgyűlésre, hogy Eminenciádat áldozópappá szentelésének 50 éves évfordulója alkalmából osztatlan tiszteletéről, készséges hódolatáról s legbensőbb jókívánságairól biztosítsa, s hogy az Úr kegyelméből megért ezen ritka ünnep alkalmával kifejezést adjon azon őszinte fiúi érzelmeknek, melyeket Eminenciád magas személye iránt állandóan táplál. Esztergom város közönsége, mely a várhegy fáinak csendes tavaszi suttogásában nem egyszer mintha az első szent király és munkatársai apostoli szavait vélte volna újra szárnyra kelni ; amelynek lelki szemei előtt a vihar tombolása közt mintha a török-tatár-német harcok áldozatainak vére csillant volna meg a jobb és szebb napokra emlékeztető omladékok téglamaradékain ; az a közönség, melyre az elődök nagyságából s a régmúlt idők fényéből csak a hagyományos emlékek és a múltra való emlékezés nemesítő öntudata maradt meg, miközben városa az ország hajdani fővárosából, a királyok csillogó székhelyéből, az ipar, a kereskedelem s a politikai és katonai élet eleven erejű otthonából egy kisebb, jóformán csak kultúrájával szerepet játszó vidéki város lett, mindenkor büszkén vallotta magát a Magyar Rómának ; mindenkor büszkén hirdette, hogy miként ezer esztendővel ezelőtt falai közül indult ki hódító útjára a magyar kereszténység, úgy máig is középpontja maradt a magyar katholicizmusnak és mindenkor büszkeségének és szerencséjének tartotta, hogy Dunamenti palotájában a magyar katholicizmus legmagasabb képviselője, az ország egyik első zászlósura székel. Ez a város, mely a megyével együtt a mindenkori hercegprímásban örökös főispánját tisztelheti s a közönségének leghőbb óhaja szerint a hercegprímások állandó székhelye akar maradni, a legelső helyet kivánja magának abban az ünneplésben, melyben Eminenciád jóságtól és szeretettől sugárzó aicát a magyar katholicizmus s az egész magyar társadalom versengve övezi a hódolat és tisztelet virágaival. Ötven év — nagy idő, hosszú idő nemcsak az egyesek, hanem még a népek s nemzetek életében is. Csak az Úr, ki a költő szavai szerint szemöldökével ronthat vagy teremthet száz világot, — csak a Teremtő az, kinek számára nincs idő és nincs távolság ; de mi emberek, kik még a percnyi létet sem tudjuk felfogni gyarló értelmünkkel, — hálaadással és köszönettel tekintünk vissza minden elmúlt napra s a múltba tünt évre és évtizedre. És ha a kereszténység világánál nem is hiszünk többé az Ó-kor Párkáinak kedves meséjében, annál meghatottabban fordulunk a sorsunkat intéző isteni Gondviselés felé, ha valakit embertársaink közül a magas életkor ritka adományával tüntetett ki. Eminenciád nemes alakját ezen ritka isteni adomány fénye ragyogja körül; immár 50 éve, hogy az Úr szolgájává választotta s miként Ábel kedvesen fogadott áldozatának füstje, száll aranymiséjének titkos áldozata az égi trónus elé. Ezt az ötven évet az Örök Ige tanítása szerint kiművelt egyéniség, az ország első főpapjának s a Vatikán bíborának díszéig eljutott egyházi pálya, nemkülönben eredményekben gazdag politikai működés útja íveli. Alig indult ki Szakolcáról, az azóta keserű rabságba jutott városból az ifjú és alig kezd bele fiatalsága tudnivágyásával és lelkesedésével a középiskolai tanulmányokba, midőn az éles elme, tudományszomj és erős akarat korán magára vonja a figyelmet s kitüntetéskép az esztergomi gimnáziumból a bécsi Pázmáneumba juttatja a fiatal papnövendéket. A jeles tulajdonságok és kiváló képességek tetszettek az embereknek, de tetszettek az Úrnak