Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Walter Gyula, Palkovics László, dr. Sántha József: A főkáptalan, vármegye és város jubiláris hódolatai

42 is, aki 1874. évi november hó 18-án szolgájává, felkent papjává fogadta Eminenciádat. Az Úr szolgájává lenni, közeledhetni az oltárhoz, melyet az Isteni Mester vére szentelt meg, s kiszolgáltatni az áldozatot, melyet egykoron Ő mutatott be a megsértett Tökéletességnek : mily fenséges és mily titokzatos hivatás az Istennel és emberekkel szemben egyaránt! S hogy kegyelmes főpásztorunk hivatása magasztosságának tudatában volt s hogy előtte nem maradt rejtély a Szent Írás s az Egyház szava ép oly kevéssé, mint a bűnöktől terhelt és lelkinyomorban szenvedő hivek testi-lelki baja, a legfényesebb bizonysága, hogy alig pár évi lelkészkedés, majd szemináriumi tanárkodás s aztán a különböző főegyházmegyei hivatali tisztségek betöltése után a főegyházmegye kanonoki stallumában látjuk. A középkornak, melynek vallásosságánál mélyebbet, meggyőződésesebbet, misztikusabbat egy kor sem vallhatott magáénak, van egy kedves legendája ; olyan, mint egy drága gyöngy, melyeta sokágú koronából csak az imént téptek ki. Egy szentéletű férfiúról szól, ki hogy a tökéletességben még növekedjék, kiválasztott egy hegytetőn lévő száraz fát és tenger keserűség és szenvedés árán addig hordott rá szájában vizet, mignem kizöldült és virágot hozott. Ilyen száraz fa mindannyiunknak az eredeti bűntől sebzett lelkiélete. Eminenciád addig hordta a saját és mások lelkének az isteni kegyelem harmatát, mignem a fa csodálatos szépséggel kihajtott, dús koronát és illatos virágokat hozott: a radossóci, majd a fővárosi lelkészkedés gallyai s a központi szolgálat dísze után a csanádi püspöki, majd a kalocsai érseki szék gyönyörű virágát. Ha nehéz és felelőséggel teljes a papnak, mint a hivek pásztorának feladata, sokszorta nehezebb, felelőségesebb és nagyobb elmélyedést kivánó a főpásztoré. Új plébániák létesítése, a régiek fejlesztése, a híveknek szociális és vallásos társulatokba való tömörítése, a létét jóformán csak a katholikus lelkészeknek és tanítóknak köszönő falusi szövetkezetek fellendítése, nemkülönben a főpapi birtokoknak modern kezelés alá vétele, kieszközlése annak, hogy már akkor — kalocsai érseksége idején, az országos mozgalmat megelőzve — a kisembereknek hazai föld utáni vágya a Sajkás kerületben s egyebütt bérletekkel, házhelyekkel s parcellázásokkal kielégíttessék, végül az észszerű, megfontolt és Krisztus szellemében való jótékonykodás soha el nem múló, márványnál is maradandóbb jelzőkövei annak az útnak, mely közel öt évi áldásos püspöki és érseki működés után Eminenciádat a magyar katholikus egyház legmagasabb méltóságához, a hercegprimási méltósághoz és csakhamar rá az egyetemes Egyház bíborához elvezették. Esztergom szab. kir. város népe nem fogadott még talán királyi kéziratot nagyobb örömmel és lelkesedéssel, mintamely e kinevezést tartalmazta s midőn a legfőbb méltóságra emelte azt, ki e méltóságra legmegfelelőbbnek találtatott, egyben visszaadta őt annak a városnak, melynek társadalmával annyi évi előző működése során legbensőbb lelki kapcsolatba forrott. És amidőn a vörös terror, a kulturának és az eszményiségnek ez esküdt ellensége, mely gyilkot szegzett mindennek, mi az első lélekzettől, az édesanyai tej első cseppjének gyönyörétől s a napvilág első megpillantásától kezdve kiszakithatlanul a szivünkhöz nőtt és amely gyökerestől ki akarta tépni lelkünk mélyéből az Isten és haza szeretetét, Eminenciádat palotájának elhagyására kényszeríté, visszafojtott erővel megnyilatkozott a város apraja nagyjának osztatlan szeretete s együttérzése, mert Eminenciád minden lépését elkomorult szemünk ezer annyi