Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - I. telekrész
36 radandó emléket biztosítanak nevének. A sírbolt holttestének nem első pihenőhelye. Boldogköváraljáról szállították második nyugvóhelyére Esztergom vármegye volt táblabíráját, aki a város feléje forduló háláját várja. Maiina János „és családjának nyughelye" után, amely az 1906-ban elhunyt Maiina Lajosnak, a város volt polgármesterének is pihenést nyújt, a temető első sorának végére értünk. Itt, a második kapunak tövében újra meg kell állanunk. Hatalmas kövek oldalazta, nagy négyzetalakú, felül „földdel borított sírboltra esik tekintetünk, A jó nevet szerzett Fiedler József kőfaragómester építtette családjának 1873-ban. Tőle valók az esztergomi bazilika keletre néző oszlopcsarnokának kőfaragó munkái. A kripta érdekessége : az 1870-es évek elején ezen a vonalon épülni kezdő sírboltsornak ez az első sírürege. A tetejére állított, fehérre festett terracotta angyalszobor fölfelé tartott jobbkezével, égnek fordított arcával a magasságok felé, igazi hazánk irányába int, mutat. A nemes arányú, embermagasságot meghaladó szobor sikerült, szép, kifejező alkotás. Szemben, az út baloldalán Kapa Mátyás volt városgazda emlékét eleveníti fel az övéitől felállított szélestestű vörösmárvány-kereszt. A régi törzsökös esztergomi család sarját élete hivatásának sikerekben gazdag ellátásáért a Ferenc József-rend keresztjével tüntették