Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Sírok fölött, a Kálvária lábánál

478* temető hárfájia elzengte búcsúzó hattyúénekét. Elköszönök a mosolygós, virágos, napsugaras síroktól. Rálépek a temető főútjára, a sírkert útjainak Via Appiájára. A márványok mögöttem maradnak. Utolsó tekintetem a temetőgondnok lakásának küszöbére esik A kő szemöldökére vésett 1753-as évszám régi sír elsodrott őréről panaszol felleges, borús éneket. Kilépek a temetőnek oly sokszor köszöntött átbocsájtó kapuján. S míg ujjongó himnusz zsong szívemben : nincs elmúlás, nincs fájó válás, egymást elveszítő búcsúzkodás, hanem csak örök élet van és boldog viszontlátás, megzendülnek az esztergomi harangok. Azt kongatják bele a hunyó nyári nap alkonyulásábi, amit az érző, vérző piros kis harangok kopognak szüntelenül, fáradhatatlanul : Feltámadunk ! Feltámadunk !