Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Sírok fölött, a Kálvária lábánál

469* Sírok fölött, a üáivária Bábánál. Megtettem mindent, amit megtehettem. Kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedtem mindenki tartozását. Felejtsd el arcom romló földi mását. (Dsida Jenő sírverse a kolozsvári házsongárdi temetőben.) A séta véget ért. Kissé hosszúra nyúlt. A magaslatról, ahová feljutottam, jól esik az áttekintés, szertenézés. A völgyből elkanyargó ember nem is tehet mást, mint hogy visszaidézze napos, esős, poros zarándoklásának sok-sok emlékét, mely a hívogató szóra felimbolyog az elmerült múltból. Izzó ragyogásba kezd, hogy a végtelen tér örök csendje a magános órán ne riassza a sárgolyó útra visszatekintő vándorát. Évszakok jötteik-mentek el azóta; hogy nekiindultam az első soroknak. Sok utcát kellett végigjárnom, még több szűk ösvénynek nekivágnom. S bár jórészt a szó szoros értelmében vett halotti csendben \