Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - I. telekrész

46 változtatott sorai vigasztalnak a szebb élet megcsillanó reményével : Az őszi levelek Lassú hullása Ringasson egy végső Nagy látomásba : Egy más tavaszról, fiol örökké élnek Hulló virágok, Kialuvó fények, Biztató remények. Nem messze, megférő szomszédságban fehérbe^ öltöztetett minden : a szív mintáival futtatott sírkerítés, sírlámpák, sírszegély, karánsebesi márványtalapzat a rákerült carrarai márványból faragott szoborral együtt. Egyik térdére ereszkedő, balkezében lefelé konyuló virágcsokrot tartó fiatal nő néz bánattól fátyolos arccal a határtalan messzeségbe. A nemts kőből vésett értékes emlék Sólyomy Lajosné Pissuth Amália szeretetreméltóságát hirdeti, kinek „Szelíd, jó lelke — az egykori gyászjelentés szerint — angyaltársaihoz az Égbe szállt." A szép sírboltot az eltávozott hitvesnek férje, Sólyomi Lajos állíttatta, aki a trianoni Magyarország évei előtt az esztergomi főkáptalan nánai uradalmának volt felügyelője. A szobor talapzatán Szász Károlynak soraival vigasztalódik : De mégis él ő. él örökre nálunk. Szívünk, szemünk nem veszti el soha. Mi szépet, jót az életben találunk, Mind az ő képe, mind^az ő nyoma! Beljebb, a sor közepe felé Krasznay Gábor dr. m. kir. kormányfőtanácsosnak