Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VIII. telekrész

358 nos" szó latin szavának kezdőbetűjét kissé ellágyította. Talán ezt az elgyengülést akarja jóvátenni kemény kiállásával a sírhalom földjébe merevedő sudár akácfa, melynek ilyesfajta szereplése kissé meghökkenti a szemlélődőt. Alig képzelhető el, hogy ültető kéz jóvoltából került bitorolt helyére, ahol a gyásznak, kegyeletes emlékezésnek más fája verhetett volna inkább gyökeret. — Az emlék keresztje földre hullottan könyörög a régi helyre való visszakerüléséért. Kéri a kis ház és apró kert rendben tartását. A porladó lakos jóságára visszatekintő emlékezés, a jótettek viszonzásáért járó hála és kegyelet — ha a gyorslábú évek népes hada rohant is el — ennyire mindenképen jogosan figyelmeztet. Tegnap az izzani kezdő égitest aranyos tányérjáról tüzes nyilak hullottak a halmok itt-ott zöldes szálú takarójára. Záporozó esőjük hullámában fürödtek a fejfák és kőkeresztek. Ma újra ólmos ködök fátyola borul a temető domboldalára Szél jajgat az utakon, ösvényeken. Hópelyhek fürge hada foglalja el a korábban napsugarak járta állásokat. A hátráló tél 3 az előretörő tavasz vívja itt is utolsó harcait. A rónahosszat viharzó csatákban egyszer a tavasz győzelmi kiáltása cseng ki, máskor a viszszaforduló tél diadaléneke harsan fel a bőszült tornák helyén. Pedig a búcsúzó március már utolsó napját járja. A szürke égalj borús íve alatt szomorkodik a fényes napok multán Farkas Já-