Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

290 a könnyező szülők a nem egészen két­esztendős Adorján Jancsiká-nak s az öt­éves A. Feriké-nek elköltözésével szi­vükben s a virágos sírdomb márványá­val itt kinn, a temetőben. Megsüppedt, alacsony sírkő szomor­kodik Welzer János sírján. A márvány vastag szemöldöke alatt virrasztanak a kő húsába vágott betűk : „Augusztus 10,-ikénl825.-dik, Életének 68.-dik Esz­tendőjében Elhunytt Attyoknak Sajnos Emlékére, Hálaadó Gyermekei." A sán­tikáló sorok hálás gyermekekről, gon­dos édesapáról szólnak. A ,,civis"-nek jelzett esztergomi lakos szemének tükrén a régi Esztergomnak képe ját­szott, hiszen 1757-ben látta meg a nap­világot. Mozgalmas idők szörnyűségei­ről hallhatott. A francia forradalom vérfürdőinek, a napoleoni korszak Eu­rópát rázó győzelmeinek, majd csata­vesztéseinek idején a meglett férfi hig­gadt eszével mondhatott ítéletet az örök nyugtalankodások gyötrő keserveiről, a jelennel sose be nem érő, lázálmokat hajszoló elgondolásokról. Hiszen akkor is új Európáért forrott a vér, harsogott a szó ! Eljövendő harcok izzó, emésztő tüze elől menekedett kis városának ke­ményfalú, nagycsendességű sátra alá. Deák nyelvű szavak próbálnak bú­jócskát játszani a multak kőtábláit vizsgálgató törekvéssel. Könnyű nekik ! A márvány pereméig türemkedett fel csaknem a takaró föld. Az emlék is előrebillent kissé. A naptalan délelőtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom