Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

290 a könnyező szülők a nem egészen kétesztendős Adorján Jancsiká-nak s az ötéves A. Feriké-nek elköltözésével szivükben s a virágos sírdomb márványával itt kinn, a temetőben. Megsüppedt, alacsony sírkő szomorkodik Welzer János sírján. A márvány vastag szemöldöke alatt virrasztanak a kő húsába vágott betűk : „Augusztus 10,-ikénl825.-dik, Életének 68.-dik Esztendőjében Elhunytt Attyoknak Sajnos Emlékére, Hálaadó Gyermekei." A sántikáló sorok hálás gyermekekről, gondos édesapáról szólnak. A ,,civis"-nek jelzett esztergomi lakos szemének tükrén a régi Esztergomnak képe játszott, hiszen 1757-ben látta meg a napvilágot. Mozgalmas idők szörnyűségeiről hallhatott. A francia forradalom vérfürdőinek, a napoleoni korszak Európát rázó győzelmeinek, majd csatavesztéseinek idején a meglett férfi higgadt eszével mondhatott ítéletet az örök nyugtalankodások gyötrő keserveiről, a jelennel sose be nem érő, lázálmokat hajszoló elgondolásokról. Hiszen akkor is új Európáért forrott a vér, harsogott a szó ! Eljövendő harcok izzó, emésztő tüze elől menekedett kis városának keményfalú, nagycsendességű sátra alá. Deák nyelvű szavak próbálnak bújócskát játszani a multak kőtábláit vizsgálgató törekvéssel. Könnyű nekik ! A márvány pereméig türemkedett fel csaknem a takaró föld. Az emlék is előrebillent kissé. A naptalan délelőtt