Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

286 bánatát zárta le koporsójának csukódó fedele. Nagy Ferenc 48-as honvéd teste fölött márvány kereszt virraszt. Keltegeti az elsuhant idők felkísértő árnyait, kiknek hús- és véralakja egykor itt, az esztergomi tájak dombját-völgyét járta, egyszer a hősi vállalkozások lendületével, mástror a szűkebb polgári élet kenyeret kereső, eldolgozgató napszámában. Pifkó Imre egyszerű katonasírja az első világháború hős honvédéről beszél. Azokról, kiknek emlékét felejtés soha, soha meg ne lépje ! A hold ezüstszín fátyolát a sírokra szórja. Hideg szemével holt arcoknak vak tükrébe bámul. Kinn lázas törtetés ! Hírre, aranyra, dicsőségre, babérra szomjúhoznak. Lenn a sötét gödrök alján* oszló testek foszladoznak dermedt álomban, érzéketlen, öntudatlan várakozásban ! Csak a kereszt karja maradt úgyahogy a föld színén. Mintha fenn akarná tartani az emlék lesüllyedt lapját, hogy a mélybe kívánkozó márvány ne rántsa magával a védelmére bízott Kováts Pál nevét, melynek birtokosa 1825. „december 9. napján" rótta le adóját a keletkező, tűnő és feltámadó élet Urának. Három testvér halóporát jelzi a még keményen vártázó kisebb emlékkereszt írásának elmosódó betűivel. A kis Rozmann Franciska és Antal vigasztalására szállott le az idősebb nővér, R. Mária 16 éves korában. „Itt alusznak szelíd álmot