Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

270 Csehországból kerül az Árpádok föld­jére. Akkor még Borovicska Adolf-nak hívták. A 26. gy. ezr. zenekarában szol­gált. Bosznia meghódítása után itt vert szállást a huszonhatosokkal. A síró-jaj­gató szárazfa művészének ismerték, aki szép hangjával az ének rajongóit is bűvölte, igézte. A bazilika és az Eszter­gomi Dalárda énekkarában tündöklött a hangok versenyén Feigler Károllyal, az énekkar másik csillagával együtt. Mindkettőt a Dalárda fülemüléjének nevezték. — Mikor a 26. gy. ezr.-et Bécsbe s más helyekre osztották szét, kilépett a zenekarból, s itt maradt Esz­tergomban. Ettől kezdve állandó tagja a bazilika kórusának, zenekarának. Most már mint magánember működik a zene múzsájának szolgálatában. Hegedűleckék adásával sokszorozza meg életének anya­gi feltételeit. Még erősebb szálak kötözik az ősi városhoz élete társának kiválasz­tásakor. Azóta Szerencsés Mihály leá­nyával, Sz. Karoliná-val járta földi pá­lyájának hol felleges, hol napos útjait. — Borús-ra változtatott neve egyáltalá­ban nem fedte egyéniségének természe­tét. Értette a tréfát. Alkalmak adtán maga is meg- meglendült a nevettetés "-hintáján. Aranyos kedélyéért minden­felé szerették. — Második hazájának nyelvén nem az Akadémia megszabta szabályok szerint beszélt. Szavakat, je­lentéseket, szerkesztéseket sokszor ala­posan megtornáztatott. A feltörő nevetést nem vette zokon. Mulattatásnak szánta. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom