Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin

24 nem megszálló, továbbálló vendégek, hanem házunkhoz tartozók. Ellenállhatatlan hívogatással szólítgatnak abba a világba, ahonnan ők maguk járnak fel és suttognak felénk. Az egykor színes emlékek most fénytelen fakulásában elénk vetődnek a múltba hanyatlott képek széttört darabjai. Vetítenek fényt és árnyat, erényt és bűnt, kiegyensúlyozott, összecsuklott életet, nagyratörő vágyakat, sötét tragédiákat. Mindent, mindent, amit koporsók és sirok magukba zárhatnak ! Felpanaszolják jóvá nem tehető szívtelenségünket, miért sietünk annyira, oly nagy tömegben, a természet megelőzésével alattvalókat küldözgetni ebbe a titokzatos birodalomba ? ! De szálljanak, hallgassanak el az árnyak ! Szólaljanak meg a sírboltfedelek, hantok és kövek. Beszéljenek a halottak városáról, sok apró-cseprő emlékről, múltból visszajáró eseményről, mely egykor itt izzott az élet tüzében, rohant a meg nem álló sebes folyón. Táncolt, kavargott ! Nekivágódott az idő sziklájának. Szerteporlott, mint a hullám ezüstös tajtékja a tenger szirtjein. Most, hogy emlékezünk róluk, száját nyitja az elomlott mult, nekünk csak hallgatnunk, figyelnünk kell !