Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

223 tós ! Éveidnek sokasága csak pár futó perc ! Ne örülj neki önfeledten, mert szép tavaszunk a föld hátán bizony nem örök ! Olyan vagy, mint a köd vagy elsuhanó árnyék, amit a nyargaló felhők húznak maguk után a földön ! Ne helyezd magad a tűnő ragyogás hamis egébe, hiszen a szerencse senkit sem emelt olyan magasra, hogy éppen annyival ne fenyegetné, mint amennyit megadott neki ! A test mindened ? Balga botorság ! Nézz körül ! A szemkápráztató, viruló szépség, világhódító erő mire vitte ? Zörgő vázzá, elomló porrá kellett válnia, elelegyednie a földdel, ahonnan vétetett ! Ezen a világon állandó harcban állott az isteni lélekkel, melynek törvényeit csak nehezen, valamiképen vagy sehogy sem volt hajlandó elismerni. Folyton akadályozta királyi társának szellemi életét. Egyre csak a por hónába igyekezett lehúzni a magasságok hazájából. Most aztán meg kellett adnia árát örökös acsarkodásának. Parányokra bomlott, hogy ráeszméljen alsóbbrendű valóságának többé nem vitatható tudatára. A lélek viszont kötelékeitől szabadultan, diadalmasan szállhatott Teremtő Ura elé. A testnek bizony várnia kell, hogy az ég és föld indulásakor, „ama rettenetes napon" a megalázott csontok is felkeljenek, újra „körülvétessenek bőrükkel s megláthassák Üdvözítő Istenüket." Ezért nem szabad átadnod szívedet