Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető művészete

21 az örök szépség után szomjazó lélek alkotó kedvének elmúlásba fulladni nem tudó művészetével. Itt is a szebbet, többet keresi. Ezért nincs ereje összetörni a koporsónál, a tátongó sír szájánál. A halál adta mindig a legnagyobb és legmélyebb ihletéseket a művészetnek. A dohos sírüreget, ahol a sírásó koponyát, csontokat talál s a tudomány tanulmányokat végez, szintén látja és észreveszi. De gazdája iránt való hálájából elhessegeti a halál fátyolos ködjeit s az érzés, sejtés segítségével összeköttetést igyekszik teremteni azokkal, akik a páiyán megelőztek minket. Nyugtalanul, egyszer borzongatós felhősen, máskor a fejet csuklasztó alázat megnyugvásával s a remény örök vígasztalásával teszi. Megteheti, mert hiszen erre : ígérete is van ! Az örök haza partjait kereső halandó számára megkönnyíti a sírkereszt beszédét. Éreztet, sejtet itt, ahol minden emberi : nesztelen várakozás !