Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - V. telekrész
311/ lékedet. — A magas sírkő felső mezejéről a „fájdalmak anyjának" arca tekint alá. Az alacsony sírrács tetejéről vasrózsák, vastulipánok kandikálnak elő, Benn a sírkert földes ágyából muskátlik virítanak, mintha a másik világ kerettelen, szabad ablakaiból integetnék, mosolyognák a nem múló élet ígéretét. Az emlék két oldalán gazdag hajlítású, lakatosremekelte sírlámpák fénytelen üvege homályosodik. Várják halottak napjának előestéjét, amikor a lobogó mécses lángjai az ő szürke arcukat is a tüz<:s élet színével festik majd és pirosítják. A szeretett jó férjről és apáról kesereg az írás Szóda Mihály-nál, akit „a halál családja közül ragadott el életének 46. évében." Élete útjának megfutása után Szóda Mihályné Kiffer Erzsébet koporsója is itt talált csendes lakóhelyet. A Szóda-család sírboltjánál a kőkeret hasábjának apró, tömzsi márványkereszt veti vállát. Szűkre szabott kis helyén kissé dőlten, torpantan is a kő szilárd nyugalmával végzi katonás rövidséggal mondanivalóját : Itt nyugszik porainak hamvában Szabó Czimbalmos György. Élt 66 évet. Az egyenes geometriai vonalak új modorában épített síremlék négyszögű, csonka toronyszerű mellső falán csak egyetlen szó : Anyám, kesergi a fájdalmas veszteséget. A legtöbbször vasba öltözött életnek leglágyabb szava igyekszik hangtalan hanghoz jutni a szintén fehérbe " öltözködött üdvözítő kereszt