Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IV. telekrész

152 elé, hiszen egyszer majd nekiindul a nedvek keringése, s bársonyos levelek üde zöldje takarja rövidesen a ráncos arcokat, A fa tövében, csaiknem a törzshöz si­mulva, a szerénység megadó alázatában vörösmárvány-kereszt hívogatja porrá omlott gazdájának ködlő messzeségbe szállott emlékét : Itt nyugszik Ormósdy Katalin, nemes Rósás Miklós úrnak öz­vegye + aug. 30-án 1832. Életének 80. esztendejében. A küzdelemben vesztes fa már senki­nek, semminek sem tud védelmet nyúj­tani. Főképpen magának nem ! Törzse­fosztottan, elbukottan, csak árva tönkje várja a szomorújáték utolsó felvonását, csonkjának széthasogatását, hogy porrá, hamuvá válva tovább folytassa a változá­sok meg nem szűnő körforgását, sírja a napot, a szellők táncos játékát s álmod­jék duzzadó rügyről, susogó lombról, fa­kadó virágról. Betűk aranyfüzére fonódik villogó már­vány tükrös köntösére. Az Uhlárik-család hulló könnyekkel siratott tagjairól ra­gyogtat búcsúzkodó sorokat. Uhlárik Béla VI. o. gimn. tanuló került a'földről elvonuló halottas menet élére. Az 55 esz­tendős Uhlárik János szegődik az élete tavaszán halálba dermedt fiú nyomába. A 21 éves ifj. Uhlárik János, műegyetemi hallgató társul melléjük az elmúlás út­ján. Az özvegységre hagyott feleség, az árván maradt gyermekek búcsúja sír fel tovább : Felejthetetlen jó férjem, szere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom