Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
Séta a halottak városának utcáin - IV. telekrész
148 áldozatos életének jócselekedetei, melyek az örök hazába kísérték. A tizedik sor elején a márványsírkő aranyos sorai Varga Jánosné Pilisy Ida főkáptalani erdőgondnok özvegyéről pergetnek nem felejtő szavakat a hűséges betűk segítségével. Uj elgondolások igyekeznek szóhoz jutni- a szeretteinket őriző temető legtöbbször hangtalan, épen ezért értő csendjében Pichler Sándor gyárgondnok emlékkövénél. Szélestestű márvány lapját két oldalt fatörzset utánzó kerek kő fogja közre. Törzsükön a hulló kőlevelek az évek imbolygó elszállását juttatják eszünkbe. A kesergő jó szülők „szeretetét és fájdalmát vési márványba az emléket védő sírkő azóta, hogy a 16 éves korában elhunyt és itt örök álomban nyugvó Wenninger Ferenc VI. o. tanulónak" szakadnia kellett a végesből az örökkévalóságba. Ezért reménnyel vigasztalódnak, mert hiszen : övé az örök boldogság. A szomszédos sír írása szerint az időtől pirosra cserzett erős testű, széles vállú márvány oltalmában Stúr Lipót orvos és sorsának osztályosa, Stúr Lipótné Vonház Csesznák Mária „várja a boldog feltámadást." Egymástól legtöbbször független ellobbant életek kerülnek közvetlen közelségbe. A közös sors számontartása nem lát benne gondolkozni valót. Pár araszszal odább Burza Mihály ny. barsfüssi kántortanító sírhalma emelkedik. Még