Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IV. telekrész

147 módjára hullottak rájuk akkor, amikor a jóságos férj és édesapa: Szentgály János szállt le két kis gyermeke, a 16 éves Ferenc s a 6 éves Rózsika mellé, Esztergom egyik derék gazdálkodója tért meg síri pihenőre a földbe, melyet vére hullásával s egészsége feláldozásával szeretett és oltalmazott. Az első világháború férfiakat messzire ragadó viharában a Szan folyó siratta przemysli várba került, mint a cs. és kir. 26. gy.-ezred közkatonája. Halálgépek muzsikája közben, siketítőn bőgő gránátok tüzében írta a maga pár sorát a legendás vár történetébe. Megsebesült. Az utolsó szállítmánnyal került a lembergi kórházba. Hazakerülése után a hazai rögöt törte és ápolta, hogy kenyér sarjadjon, bor csorduljon a verítékkel szentelt barázdák során. Gondos családfenntartó, a szeretet nagy áldozatát meghozó derék, magyar katona, fáradhatatlanul dolgozó gazda volt ez a szívember, aki nemcsak a földi jószágot tudta rendben tartani, hanem még jobban intézte lelkének ügyeit. Mikor a háborúban golyótól roncsolt veséje, tüdeje egyre nehezebben bírta a földi pálya nehézségeit, nem a magát hagyó kishitűség hatalmasodott el rajta. Az erősség vigasztaló Istenét és Lelkét vette magához gyakran s így elgyengülő testben is tántoríthatatlanul eiősen lépte át az Örökkévaló rait. A sírjára omlott fehér, p fűk, pálmaágak, rózsacsokrok nak, elszáradnak, de örökké