Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948

sikerült maga mögé állítania a város vezetését és a közvéleményt is. Reali­tásnak látszott, hogy rövidesen megújul a Kolos Kórház. Apró változtatások már ekkor is érezhetőek voltak. Eggenhofer igazga­tó rendelkezett a helyettesítéséről is. Adminisztratív helyettesének Hamza Józsefet, orvosi helyettesének pedig Takáts Józsefet nevezte meg. Érdekes, hogy ebben az időben jött az első ajánlat egy budapesti vállalkozótól, hogy meghatározott feltételek esetén, saját költségén felszereli a kórházat a bete­gek által használható rádióval. A rádió bevezetéséről szóló döntést a rövi­desen induló rekonstrukcióra való tekintettel elnapolták. (141) 1935. év zárszámadását a következő év február 26-án fogadták el. Bár az évet 42 300 napra tervezték, ez 51 046 ápolási nap lett, 1 beteg átlag 19,8 napot töltött a kórházban. Mind az ápolási napok, mind a kezelt betegek száma növekedést mutatott: 1931 2 073 beteg 46 796 1932 2 267 48 066 1933 2 171 42 814 1934 2 584 49 212 1935 2 674 51 046 1936-ban központi döntés született arról, hogy a jövőben a vármegyei és a városi tiszti orvosok állami státuszba kerülnek, a belügymi­niszter nevezi ki őket, és magánpraxist nem folytathatnak. Komárom-Esztergom vármegye új tiszti orvosa Murányi István lett, a városé pedig Berényi Zsigmond. Jó hangulatban folytatódtak a helyi orvosi összejövetelek. Érdekes lehetett február 19-én Takács János belgyógyász szakorvos előadása, aki az EKG szerepéről beszélt a hallgatóságnak és kifejezte azt a reményét, hogy rövidesen a Kolos Kórházban is lesz ilyen készülék. A "másik" Takács, Takáts József azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy május 2-án oltár elé vezette Antalóczy Máriát. Változott a kórház személyzete is. Haláleset miatt megüresedett a pilismaróti körorvosi állás. Ezt Bády István, a Kolos alorvosa foglalta el. Helyére pályázat útján Gyopár László került. Az új alorvos 1907-ben szüle­tett Ungvárott. Bécsben és Budapesten végezte az egyetemet. Oklevelét 1936­ban szerezte. A helyi sajtó örömmel nyugtázta, hogy Major György, ifj. Martin Győző, Murányi István 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom