Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948

Brenner József esztergomi lakosok Budapesten, Kelemen Miklós pedig Deb­recenben orvosi diplomát kaptak. A vármegye határozata alapján a "közegészségügyi ebadó terhére" 1937-től 3 éven keresztül évi 1 000 pengő segélyt kap rendszeresen a Tüdőgondozó. Rendelkezésünkre áll a Tüdőgondozó vezetőjének Stockingerné Kovács Mária 1936-ról szóló jelentése. Ebből megtudhatjuk, hogy az intézetet / ren­delési idő du. 5-9-ig volt / 1936-ban 2 769 beteg kereste fel. 108 családot gondoztak, 28 Koch pozitív betegük volt. A Gondozó természetbeni segé­lyeket is kiosztott: 1 770 liter tejet, 40 kg lisztet és zsírt, 20 kg cukrot és lek­várt stb. A vezető orvos Lex Theaval dolgozott. A védőnő ebben az évben ment férjhez. Ehhez akkoriban a polgármestertől kellett engedélyt kérni. "Méltóztassék férjhez menetelemre engedélyt adni" - írta a kérvényében. A Gondozóvezető jelentése szerint "a belügyi kormány részéről kilátásba helyezett új röntgen készülékkel fel leszünk szerelve." (142) Valóban, dr. Kolozsvári miniszteri tanácsos kiutalt az intézetnek 3 000 pengőt. De nem csak ilyen örömteli esemény történt. Szeptemberben mély rész­vét mellett kísérték utolsó útjára Török M. Milburgist, aki a szatmári irgal­mas nővérek főnöknője volt, és életének 48 évéből 23 évig dolgozott a Kolos Kórházban. A város a 150 ezres kölcsönön túl az OTI-val élő, jó kapcsolatot ápolt. A Szent Imre / Német u. / és a Kórház u. sarkán álló ingatlant / 343 négy­szögöl / 15 000 aranykoronáért eladták OTI székház és orvosi rendelők épí­tésének céljából. Az addig itt működő Tüdőgondozó a Csarnok utcába ke­rült. Tervezték egy egészségház kialakítását is, ezért a mai "Zöldkereszt" terü­letén ingatlant vásárolt a város. Mindezen szép és előremutató tervek ellenére Esztergom egészségügyé­nek fejlődése szempontjából mégis csak a kórház tervezett nagyarányú re­konstrukciója jelentette volna az igazi előrelépést. Eggenhofer Béla már 3 éve volt igazgató, de az építkezések még mindig nem indultak meg. Volt olyan vélemény, hogy nem is fognak, mert a kérdés lekerült a napirendről. Sokat segített a kórház rekonstrukció helyzetén Johan Béla államtitkár levele, mely 1936. április 8-án kelt, és a polgármesterhez íródott. Az állam­titkár nyomatékosan figyelmeztette a város vezetőjét, hogy Esztergom me­gyei város,... "többezer iskolás gyerek és tanuló tartózkodási illetve lakóhelye, nél­külözi azt az elengedhetetlenül szükséges fertőző kórházi gondoskodást, illetve be­rendezést, melynek hiánya egyes heveny fertőző betegségek fellépése esetén járvá­nyok kifejlődésére vezethet és esetleges járványok jelentkezésénél beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhat.. .Felhívom Polgármester Urat, hogy a fentjelzett hiány pót­lását a legsürgősebben tegye újabb kezdeményezése tárgyává és megoldását teljes eréllyel szorgalmazza." Az államtitkár véleménye szerint a Fertőző Osztályt a 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom