Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

Mindenki által elismert vezető volt, de mintha hiányzott volna Önből a becsvágy, amit ma pozitív dologként kell megélni. - Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy tisztességes iparosként dolgoztam. Valóban nem volt bennem becsvágy Nem éltem olyan miliőbe, más volt körülöttem a világ. 1985 és 2002 között megyei szakfelügyelőfőon'os volt. - Nem volt az egy rossz időszak. Havonta látogattam a gondozókat. Esztergomba, Mobos Ivánhoz mindig szívesen mentem. Végül is a Korányival kapcsolatban is elmondhatom ugyanezt. Szívesen beszélgettem, dolgoztam együtt elsősorban Ajkay Zoltánnal és Schweiger Ottó professzor úrral. A mai fiatalok okosak, jól öltözöttek, több nyelven beszélnek, szakmai tudásuk igen nagy, mégis mintha valami hiányozna belőlük. Talán az a fajta orvos-beteg kapcsolatteremtő képesség, amire Ön már utalt. - Ez a kapcsolat elveszett. Ez már nem az én világom. Magyarországon minden egészségügyi intézmény már nagyüzem. Megvannak a protokollok, de az emberrel, a beteggel már alig foglalkozunk. Az orvostudományt a betegség és a tünetek érdeklik. Ez tőlem távol áll. Az utóbbi években az osztályom fokozatosan krónikus osztállyá vált, és szegény elfekvő öregekkel telt meg. Néhány hónapja már egyedüli orvosként dolgoztam ott. Szerettem a betegeimet, jó volt velük foglalkozni. Menjünk vissza a '60-as évekre! Szombathelyen születtem, 1952-ben kerültem Tatabányára. Nevelőapám, Lakatos István ide jött szemész főorvosnak. 14 éves voltam, itt jártam gimnáziumba és innen kerültem a fővárosba, egyetemre. Miért akart orvos lenni? - Igazság az, hogy a családban sok oivos volt. Dédapám például Baka- és Újbányán volt bányaorvos. Nagyanyám két testvére szintén a medicinát választotta. Volt egy híres felmenőm is, Dusán Makoviczky. O Tolsztoj Leó orvosa volt Krasznaja Poljanán. A Bártfai név is a Felvidékre utal? - Nem, apám magyarosított. Az ősök között szerepelő orvosok ellenére pályaválasztásomat mégsem ők befolyásolták. Jó gimnáziumi osztályom volt, 27-en érettségiztünk és abból 8-an lettünk orvosok. '56-ban jutottunk túl az érettségin, és egyikünk sem diszszidált. Földhöz ragadt társaság volt a mienk. A 4. gimnáziumban barátnőimmel arról beszél196