Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

gettünk, melyik foglalkozás nem unalmas. Szóval nem elhivatottsággal választottunk pályát. Én először geológusnak adtam be jelentkezésemet, de a család lebeszélt. Aztán magyartanár akartam lenni - mindig szerettem az irodalmat -, de végül is az orvosira adtam be jelentkezésemet. Az egyetemi évek alatt megjött az elhivatottság? - Nem mondhatnám. Elsősorban radiológus szerettem volna lenni, az pedig akkoriban nem jelentett szoros orvos-beteg kapcsolatot. A pesti egyetem már akkor is nagyüzem volt, több mint 400 hallgatóval. Személytelen előadások hangzottak el, és a gyakorlatokra is csak muszájból jártunk. A jó elméleti képzésen kívül a gyakorlati orvoslásról keveset tudhattunk meg. Banálisnak tűnhet a kérdés, de ha újra kezdhetné, az on'osit választaná? - Azt hiszem, inkábh talán pedagógus lennék. Persze jó emlékeim vannak Síkvölgyről. Lakatos Pál értékes ember volt, nagyon jó légkört teremtett, hagyta a dolgozni a kollegákat. Rajta keresztül szerettem meg a mellkasröntgenek értékelését. Igazán O indított el a pályán, és általa jött meg az elhivatottságom. Milyen főnéknek tartotta magát? - Azt gondolom, sokáig voltam főnök, és nagyon rossz főnök voltam. Azt mondják, az a jó főnök, akitől tartanak a beosztottak. Az tudja megvalósítani a magasabb elképzeléseit. Ilyen szempontból értékelem magam rossz főnöknek. Ugyanakkor úgy érzem, szerettek a munkatársaim, legyenek azok orvosok vagy nővérek. Rendkívül stresszesnek éltem meg az orvosi tevékenységet. Ez kifele sohasem látszott. - Egy főnőknek kicsi a kontrollja. Az utolsó napokig ügyeltem. 45 év után is stresszet jelentett az ügyelet. A telefoncsörgésre mindig összerándult a gyomrom. Nem azért, mert megoldhatatlan feladatok sokaságával találkoztam volna, de ilyen a természetem. Talán ezért nem választanám újra ezt a pályát. Egész életemben, fiatal korom óta mindig felmerül bennem a kérdés, még álmomban is, X Y betegeimnek biztos, hogy ez és ez a betegsége? Nem tévedtem? Nem néztem el valamit? Egész életemben kételkedtem. Nem magamban, hanem a döntéseimben. Szerintem, aki mindig biztos abban, hogy jól csinál mindent, az elveszett. Ki mindenkivel dolgozott együtt, aki az évtizedek során nem csak ugródeszkának tartotta a tüdőgyógyászatot? - Túl sok munkatársam nem 197