Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

- Milyen főnök volt Ön? - Valószínűleg nem túl jó. Nem szeretek parancsolni, utasítani, én azokat az embereket becsültem, akik maguktól tettek valamit. Ismert az új kórházi rendelet. 70 éves korban az intézmény elbúcsúzik a dolgozóitól. Hogyan éli meg Ön ezeket a hónapokat? - Én 65 éves koromban nyugdíjba mentem, most 70 éves leszek, ha abba kell hagynom, abba hagyom. Nem kellemes érzés, mert az ember szeret értelmes dolgokat csinálni, de ez a világ rendje. Keserűség nincsen bennem, de természetes, hogy nehéz tudomásul venni, hogy eljutottam idáig. 42 évi munka után milyen tanácsot adna a mai fiatat kollégáknak? - Valamikor egy idős kiváló kollégától kérdeztem meg én, hogy élete folyamán mi volt a legnehezebb problémája. Csodálkozásomra azt mondta: kibírni a kollégákat. Ebben van valami. Nekem ugyan nem volt komolyabb összetűzésem senkivel, de azért azt látom, hogy az osztályokon általában az egész orvosi karban nincs valami nagy összetartás, és ezt valószínűleg a betegellátás is megérzi. Erre hívnám fel a mai fiatalok figyelmét. Olyan hangulatot teremtsenek mindenhol, de munkahelyükön feltétlenül, hogy ott mindenki szívesen dolgozzék. Hogyan telnek majd nyugdíjas napjai, van-e valamilyen hobbyja? - Volt egy idő, amikor a zene az. volt. Lemezeket gyűjtöttem. Az utóbbi években kertészkedem. A kórház valamennyi dolgozója és sokezer beteg nevében köszönöm meg Önnek az elmúlt 42 évet. 1993. április 64